Ősztől új szabályozás a diákmunkára

diákmunka, felsőoktatási tandíj, keretszámcsökkenés, Szórólaposztó fiatal lány a Nyugati téren
Vágólapra másolva!
Szeptember elsejétől nem a Munka törvénykönyvét, hanem a szövetkezeti törvényt kell majd alkalmazni a diákok tevékenységére. Az új szabályozás a legfontosabb munkajogi jellegű garanciák megtartása mellett fizetett szabadságot is biztosít majd a diákoknak.
Vágólapra másolva!

Az új szabályozás, amely pénteken jelent meg a Magyar Közlönyben, azt jelenti, hogy az iskolaszövetkezetek és diákok közötti munkaszerződések megszűnnek, és új, személyes közreműködésről szóló megállapodásokat kell kötni.

Ezt a nyarat még nem érintik a változások Forrás: MTI/Kollányi Péter

Ez akár kétszázezer szerződés újrakötését is jelentheti, hiszen az iskolaszövetkezetekben tevékenykedő csaknem 130 ezer diák jelentős része több iskolaszövetkezetben is rendelkezik tagsággal - hívta fel a figyelmet a Magyarországi Diákvállalkozások Országos Érdekképviseleti Szövetsége.

Mivel a módosítás azonnali bevezetése a diákmunkák legfontosabb időszakához, a nyárhoz ilyen közeli időpontban jelentős fennakadásokat okozhatott volna,

a jogalkotó szeptember elsején lépteti hatályba a változást, és december 31-ig további négy hónapot ad az érintetteknek az átállásra.

A korábbi szerződések 2017. január 1-jén megszűnnek. A szerződések újrakötése mellett az iskolaszövetkezeteknek az alapszabályaikat is át kell alakítaniuk szeptember 1. és december 31. között az új szabályozásnak megfelelően, ehhez közgyűlést kell tartaniuk.