200 százalékos profitnövekedést vár a Vienna Life

Vágólapra másolva!
A Vienna Life Biztosító a tavalyi évhez képest 5 százalékkal, 15,1 milliárd forintra kívánja növelni idén díjbevételét, és ami a profitot illeti, még ambíciózusabbak a terveik.
Vágólapra másolva!

A tervek szerint a Vienna Life biztosító

adózás előtti eredménye a tavalyi 123 millió forintról - mintegy 200 százalékkal - 363 millió forintra bővül -

ismertette a cég idei főbb tervszámait Vadas-Földvári Anett vezérigazgató. Az első negyedéves adatok bíztatóak: a folyamatos díjas termékekből származó díjbevételük 3 százalékkal, 2,65 milliárd forintra bővült a tavalyi év hasonló időszakához képest.

Jól indult az év

A csoportos biztosítási állományából származó díjbevétel 25 százalékot emelkedett az év első három hónapjában - főként az egészségbiztosítások miatt. Kiugró mértékben, 24 százalékkal nőtt az évente mintegy 100 ezer ügyfél által megkötött utasbiztosítások díjbevétele is, amely így az idei első negyedévben elérte a 191 millió forintot.

A biztosító egyszeri díjas konstrukcióiból származó díjbevétele az idei első negyedévében ugyan 35 százalékkal, 613 millió forintra mérséklődött, de ennek az előnytelen kamat- és hozamkörnyezet az oka.

A Vienna Life ezért akciókkal igyekszik ellensúlyozni a kedvezőtlen piaci folyamatokat:

ennek keretében az első 6 hét alatt csaknem 800 millió forint új egyszeri díj érkezett be a társasághoz.

Ennek is köszönhetően a Vienna Life Biztosító várható teljes díjbevétele az idei év első öt hónapjában – a május 30-i adatok alapján – eléri az 5,92 milliárd forintot, ami 1 százalékkal meghaladja a tavalyi év azonos időszakában teljesített 5,87 milliárdos szintet.

Terv felett a profit

Az első negyedévében a Vienna Life 2 százalékkal csökkentette költségeit az előző év azonos időszakához képest. Emellett az egyes üzletágak kedvező teljesítményének is köszönhető az első negyedév 85 millió forint adózás előtti eredménye, a mi több a tervezettnél. Az idei év fő célkitűzése, hogy a Vienna Life belépjen az egyéni egészségbiztosítási piacra.