Így reagált a Takarékbank Patai levelére

2016.06.01. 18:21

A Takarékbank és a takarékszövetkezetek integrációs szervezete szerint ha Patai Mihály, a Bankszövetség elnöke valóban levelet írt Varga Mihálynak a takarékok körüli problémákról, akkor elszámolással tartozik a szövetség tagjainak. A két szervezet tételesen cáfolja Patai állításait, de több ponton olyasmit tulajdonítanak neki, amit valójában nem írt.

A Takarékbank és a Hitelintézetek Integrációs Szervezete (SZHISZ) reagáltak arra a kiszivárgott levélre, amit Patai Mihály, a Bankszövetség elnöke írt Varga Mihály nemzetgazdasági miniszternek.

Elszámoltatnák Patait 

A két szervezet szerint ha Patai Mihály valóban a Bankszövetség tagjainak megkérdezése, sőt tájékoztatása nélkül fordult a miniszterhez a takarékok integrációjának egyes részleteit sérelmezve, akkor egyes tagszervezetelk érdekei ellen lépett fel, és emiatt elszámolással tartozik a Bankszövetség tagjainak".

A Takarékbank és a SZHISZ kezdeményezték a Bankszövetség elnökénél a helyzet tisztázását, illetve tájékoztatást kértek a levél megszületésének körülményeiről, és ezt követően fontolják meg további lépéseiket, írják közleményükben.

Szerintük a Bankszövetség elnöke téved 

A SZHISZ és a Takarékbank szerint Patai az alábbi pontokon téved:

  • Amikor azt állítja, hogy a bankadó kevésbé sújtja a takarékszövetkezeti integráció tagjait, mint más bankokat,
  • Amikor azt állítja, hogy az MNB felügyeleti jogköre nem terjed ki a szövetkezeti hitelintézeti integráció tagjaira,
  • Amikor azt állítja, hogy a Takarékbank jogszabály alapján verseny nélkül jut előnyökhöz a takarékszövetkezeti integrációban. A jogszabály (nyugat-európai mintáknak megfelelően) előírja, hogy a takarékszövetkezetek kötelesek a központi banknál tartani szabad pénzeszközeiket, mivel éppen ezzel biztosítja a takarékszövetkezeti rendszer egységes és prudens működésének a központi bank általi ellenőrzését,
  • Amikor azt állítja, hogy a takarékszövetkezeti integráció tagjainak kötelezettségeiért esetenként az integráción kívüli bankoknak kell helyt állniuk. A szervezetek szerint az integráció létrehozása óta egyetlen takarék sem ment csődbe, ráadásul minden takarék befizet az Országos Betétbiztosítási Alapba, így annak helyt kell állnia a takarékok betéteiért.

Kiszivárgott a levél

Ahogy az Origo is megírta, Patai Mihály, a Bankszövetség elnöke szerint az állami szabályozás előnyhöz juttatja a takarékszövetkezeti integráció tagjait más pénzintézetekkel szemben, ezért azt kérte Varga Mihály minisztertől, a kormány módosítson a szabályokon.

Nem pont azt írta

A kiszivárgott levélben azonban Patai Mihály több ponton nem azt állítja, amit közleményükben a Takarékbank és a SZHISZ neki tulajdonítanak:

  • Nem azt állítja, hogy az MNB nem felügyeli az integrációt, hanem azt, hogy nem csak az MNB felügyeli, hanem az integrációs szervezet is, ami aggályos.
  • Nem azt állítja, hogy a bankadó kevésbé súlytja az integráció tagjait, hanem arra az ellentmondásra hívja fel a figyelmet, hogy amikor a takarékszövetkezeti integráció tagjainak azt kell bizonyítaniuk, hogy kellő tőkével rendelkeznek, akkor összeadhatják az összes tag rendelkezésre álló forrását, viszont mikor adózniuk kell, akkor egyenként veszik őket számításba, és így alacsonyabb kulccsal kell megfizetniük a bankadót, mintha akkor is egybe számolnák őket.

A közleményben a két szervezet egyébként elismeri, hogy a SZHISZ is rendelkezik felügyeleti hatáskörökkel, de azt állítják, hogy a hatáskörei nem érintik az MNB jogköreit.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK