Az olcsó Tesla hirtelen jóval drágább lett

Tesla Model 3
Vágólapra másolva!
A Tesla-autók tulajdonosai jelenleg ingyenesen használhatják a cég gyorstöltő-állomásait, a szolgáltatás benne van a kocsik árában. Ez nem lesz így a Model 3 esetében, jelentette be Elon Musk. A töltőhálózathoz való hozzáférésért pluszpénzt kérnek majd a vevőktől. Musk szerint az emberek csak megszokásból hordják az autókat az állomásokra, villanyautók esetében erre semmi szükség. Musk azt mondta, a Model 3 tervezésével július közepén végeznek a mérnökök. A Tesla a tervek szerint július végén megnyitja új akkumulátorgyárát.
Vágólapra másolva!

A tervezett olcsó nép-Tesla (a Model 3) tulajdonosainak nem jár majd alapból az ingyenes hozzáférés a cég gyorstöltő-állomásaihoz, jelentette be Elon Musk a kaliforniai Mountain Viewban, a vállalat részvényeseinek találkozóján.

A szupertöltőkhöz való hozzáférést pluszpénzért meg lehet majd vásárolni, mondta a Tesla vezetője.

Ilyen árba nem fér bele az áram

Extrák nélkül a Tesla 35 ezer dollárért (9,8 millió forintért) tervezi árulni a Model 3-at. Elon Musk szerint

ez az ár csak akkor tartható, ha lefaragnak a járulékos költségekből,

vagyis ennyi pénzért nem adhatnak ingyen áramot a kocsikhoz, tájékoztat a Los Angeles Times.

A Tesla jelenlegi autóit, a Model S-t és a Model X-et a tulajdonosaik bármikor rádughatják a cég gyorstöltőire, ez benne van az alapárban. Igaz, ezek a modellek legalább háromszor annyiba kerülnek, mint amennyiért a Model 3-at adná a Tesla.

A Model 3 alapárában nem lesz benne az ingyentöltés, mint a korábbi modellekében Forrás: Tesla

Megszokásból viszik a kútra

Musk szerint egyébként a Teslák tulajdonosainak kivételes esetektől eltekintve (amikor hosszabb utakat tesznek meg) a világon semmi szükségük a töltőállomásokra. Musk úgy látja, az emberek pusztán rutinból járnak az állomásokra. Az autótulajdonosok

a belső égésű motorral szerelt kocsiknál megszokták, hogy ha tankolni akarnak, akkor el kell menniük egy kútra.

Ezt a megszokást sokan azután sem tudják levetkőzni, hogy elektromos autót vesznek, ezért ha tölteni akarják, elviszik egy állomásra.

A telefonokat is otthon töltik az emberek

Technikailag Musknak valószínűleg igaza van, a Tesla autóit bárhol, de tényleg bárhol fel lehet tölteni, csak egy konnektor kell hozzá. Egy éjszakányi töltéssel a Tesla autói hétköznapi használat mellett simán kibírnak egy napot.

A telefonját sem hordja senki a benzinkútra feltölteni” – mondta mosolyogva Musk.

Elon Musk szerint csak megszokásból hordják az emberek kútra tölteni a villanyautóikat Forrás: Origo

Ha már fizettek érte

Azt persze hozzá kell tenni, hogy azért az áramért, amivel otthon, a garázsban tölti valaki az autóját, a tulajdonos fizet, míg a töltőállomáson betankolt áramért a Tesla. Illetve végső soron a jelenlegi modellek borsos árában mégis a tulajdonos, így nyilván vannak olyanok, akik azért hordják az állomásokra a kocsijukat, mert ha már benne van az árban a töltés, akkor ki akarják használni.

Ráadásul a gyorstöltő-állomások fél-egy óra alatt feltöltik a kocsikat, sokkal gyorsabban, mint ahogy konnektorról lehet.

Július közepére kész lesznek a tervek

A Tesla tudja tartani az első Model 3-asok leszállítására kitűzött 2017 végi céldátumot, legalábbis ezt válaszolta Elon Musk a Verge újságírójának kérdésére egy konferencián. A kocsi még tervezési fázisban van, de a mérnökök körülbelül hat hét múlva (vagyis július közepén) „leteszik a ceruzát”, mondta Musk.

Nem akarják túlvállalni magukat

A Tesla eddigi autói, különösen a Model X, gyakran szenvedtek késésektől, problémáktól, több esetben visszahívásokra volt szükség. A cég elnöke szerint

a problémákat az önhittség okozta, túl sok új technológiát próbáltak belepakolni egyetlen változatba.

A Model 3-mal nem fognak beleesni ebbe a hibába, ígérte Musk, sok tervezett újdonság nem lesz benne az első, 2017 végén elkészülő változatban, csak későbbi verziókban.

Musk szerint a Model X-szel túlvállalták magukat, a Model 3-nál óvatosabbak lesznek Forrás: Tesla

Az akkumulátorgyárat július végére ígérik

A Model 3 gyártásának felpörgetéséhez az egyik szűk keresztmetszetet a szükséges mennyiségű (és kellően olcsó) akkumulátorok legyártása jelenti. A Tesla épp ezért 5 milliárd dollárból bővíti a Reno melletti akkumulátorüzemét.

A gyár ünnepélyes megnyitójára már ki is küldték a meghívókat

azoknak a vásárlóknak, akik jegyet nyertek rá: július 29-én este lesz, írja a Fortune magazin.

Sokat olcsóbban lehet gyártani

Az 539 ezer négyzetméteres gyárat a Tesla a Panasonickal közösen építi. Teljes tervezett kapacitása pont annyi lesz, mint az egész világ összes lítium-ion akkumulátor-gyárának jelenlegi kapacitása, más szóval

meg fogja duplázni a világ gyártási kapacitását,

írja a Carscoops.com. A tömegtermelés miatt a gyártási költségek várhatóan csökkenni fognak, olcsóbbak lesznek az akkumulátorok, ami hozzájárul majd a Model 3 alacsonyabb árához.