A Vitara húzza a Suzukit

vitara
Vágólapra másolva!
A Magyar Suzuki Zrt. 1976 millió eurós értékesítési árbevételt ért el 2015-ben, ez 28 százalékkal haladja meg az egy évvel korábbi szintet – közölte a társaság a cég 25. évfordulóján.
Vágólapra másolva!

A Magyar Suzuki saját gyártású gépkocsi-értékesítése 150 578-ról egy év alatt 181 115-re nőtt. Ez 20 százalékos növekedést jelent. Jól látható, hogy az árbevétel sokkal jobban emelkedett, mint az értékesítési darabszám, ami egy drágább modell, a Vitara bevezetésének és gyors térnyerésének köszönhető – mondta Krisztián Róbert operatív igazgató.

a Magyar Suzuki pedig 25 éve csatlakozott a csoporthoz, és azóta képes volt hozzájárulni a vállalatcsoport növekedéséhez” – mondta Takeucsi Naojuki, a Magyar Suzuki Zrt. vezérigazgatója.

A Suzuki-csoport 2020-ban ünnepli alapításának századik évfordulóját, a Magyar Suzuki pedig 25 éve csatlakozott a csoporthoz Forrás: Suzuki

A Magyar Suzuki értékesítésből származó árbevétele tavaly megközelítette az 1976 millió eurót, ez a 2014-es 1539 millióhoz képest 28,4 százalékos növekedés. „Ebből az exportértékesítés 2015-ben 1854 millió eurót tett ki, a többi a piacvezető státusz visszaszerzéséhez is elegendő belföldi értékesítés volt” – jelentette be Krisztián Róbert operatív igazgató.

A 2016 márciusában zárult legutóbbi pénzügyi évben a Suzuki 206 702 új autót értékesített Európában.

Jól fogy a S-CROSS is

A Magyar Suzuki Zrt. a megnövekedett értékesítési volumenek és mindenekelőtt a Vitara iránti élénk kereslet kielégítésére a január és május közötti időszakban 89 263 autót gyártott, amit a világ több mint száz országába exportált. Krisztián Róbert szerint a Vitara mellett jól fogy az ugyancsak Magyarországon gyártott Swift és S-CROSS is. A Suzuki-csoport középtávon évi 300 ezer új autó értékesítését tervezi Európában.