Varga: A kormány ellenzi az FHB-részvények vásárlását

Varga Mihály sajtótájékoztatója - A Fitch Ratings felminősítette Magyarországot
Varga Mihály
Vágólapra másolva!
A kormányt az motiválja, hogy továbbra is stabil, versenysemleges, a gazdaság érdekeit megfelelően szolgáló hitelintézeti és bankrendszer legyen – mondta az Origónak Varga Mihály. A nemzetgazdasági miniszter arról is beszélt, hogy nem változik a takarékszövetkezetek bankadója.
Vágólapra másolva!

A szövetkezeti hitelintézetek felügyeletének erősítésére benyújtott törvényjavaslat elfogadása után semmit sem fognak megérezni a betétesek a változtatásokból – mondta el az Origónak Varga Mihály. A nemzetgazdasági miniszter szerint

a kormány egyértelműen ellenzi, hogy a Takarékbank FHB részvényeket vásároljon.

A kedden elfogadandó törvényjavaslat jogszabályi szinten garantálja, hogy ez ne történhessen meg.

A levelek miatt nyúltak a törvényhez

Varga Mihály azzal indokolta a törvényi változásokat, hogy az integráció első szakasza lezárult, kialakult a működés szervezeti és informatikai kerete, de a folyamat nem ért véget. Szükség van a stabilitás, a biztonság erősítésére. Az elmúlt napokban több levelet kaptak az ügyben.

Varga Mihály elmodta, nem változtatnak a takarékszövetkezetek bankadóján Forrás: MTI/Szigetváry Zsolt

Patai Mihály, a Bankszövetség elnöke levelében arra hívta fel a nemzetgazdasági tárca figyelmét, hogy a száznál több kis takarék, a Takarékbank és az FHB az állami szabályozásnak hála több szempontból kedvezőbb helyzetben van, mint más pénzintézet. Így például:

a bankadó kevésbé sújtja a takarékszövetkezeti integráció tagjait,

a Magyar Nemzeti Bank felügyeleti jogköre nem kizárólagos, a takarékszövetkezeti integráció tagjai felett, a Takarékbank verseny nélkül jut előnyökhöz a takarékszövetkezeti integrációban, illetve a takarékszövetkezeti integráció tagjainak kötelezettségeiért esetenként az integráción kívüli bankoknak kell helyt állniuk.

Versenyenysemlegesség

A nemzetgazdasági miniszter emlékeztetett arra is, hogy Demján Sándor szintén levelet írt Orbán Viktornak ebben az ügyben. Mindezekkel szemben Szabó Levente és Lontay Dániel a Takarékbank és a takarékszövetkezetek részéről cáfolták Demján és Patai állításait. A kormány ezért pénteken a meglévő rendszer áttekintése után úgy döntött, hogy felkéri az NGM-et alkosson egy törvényjavaslatot a rendszer versenysemlegességének és stabilitásának a megőrzésére.

Demján Sándor is levelet írt Orbánnak a takarékszövetkezeti integráció ügyében Fotó: Origo

Varga Mihály elmondta, az integrációs folyamat keretében a szoros integráció lezárult. Az integráció további kiteljesítése, a szövetkezeti hitelintézetek közösségének erősítése szükségessé teszi a felügyelet ellenőrzésének kiterjesztését az integráció stabilabb és hatékonyabb működése, a közbizalom fenntartása és erősítése érdekében. A miniszter azt mondta, hogy míg eddig a Takarékbank töltötte be a központi bank szerepét az integrációnál, addig most az SZHISZ kerül a középpontba. A Takarékbank csak egyik szereplője lesz az integrációhoz tartozó pénzintézeteknek – tette hozzá.

Patai Mihály azon javaslatát, hogy csoportszinten fizessék a bankadót a takarékszövetkezetek a kormány nem támogatja. Így

a bankadó mértéke az ő esetükben sem változik

2016-ban és 2017-ben sem – mondta Varga Mihály. A miniszter szerint módosító javaslatok még lehetnek a törvény holnapi elfogadása előtt.

Mint arról az Origo beszámolt, az egyik kezével elutasított minden, a takarékok integrációját ért kritikát Orbán Viktor miniszterelnök. A másik kezével ugyanakkor igazat adott Patai Mihálynak, így a kormány változtat a takarékok felügyeletén, és igazat adott Demján Sándornak is, azaz a kormány megakadályozná, hogy a takarékok tovább finanszírozzák Spéder Zoltán FHB-ját.

Az állam nem hagyja, hogy a Spéder vezette FHB-ban többséget szerezzen a Takarékbank Forrás: MTI/Bruzák Noémi

Demján már 2013-ban írt Orbánnak

A takarékok államosítása és integrációja 2012-ben kezdődött,

Demján Sándor 2013-ban már írt emiatt két nyílt levelet Orbán Viktornak.

A folyamatot államtitkárként Vojnits Tamás vezényelte le. Vojnits 2010 és 2012 között az FHB Jelzálogbank igazgatótanácsának tagja volt, az integráció létrejötte után, 2013 és 2014 között a Takarékbank igazgatóságának tagja lett, 2014 óta vezérigazgató-helyettes.

Az FHB bevásárolt a Takarékbankba

Az FHB Jelzálogbank 2014 februárjában vásárolta be magát 25 százalékkal a Magyar Takarék Befektetési és Vagyongazdálkodási Zrt.-be,

a vállalat tulajdonosai között 2014-ben még olyan cég is volt, amelynek Vojnits Tamás volt az ügyvezetője.

A Magyar Takarék vásárolta meg a Takarékbankot, a takarékszövetkezetek központi bankját 2014 augusztusában az államtól, egészen pontosan a Magyar Postától és a Magyar Fejlesztési Banktól (MFB). Az MFB a maga részesedését a német DZ Banktól vásárolta, a Posta részesedésszerzését a parlament lényegében törvényben írta elő, kiszorítva az addig többségben lévő takarékokat a Takarékbank tulajdonosai közül (erről itt írtunk részletesen).