Az ÁSZ szerint időzített bomba ketyeg a kórházaknál

altatás, műtét, kórház, orthopedic surgery CLOSE-UP PATIENT HOSPITAL anesthesia general anesthesia anesthesia mask anesthesiologist MASK France human person ADULT male MAN MEDICINE SURGERY ORS operating room GAS anesthetic health professional MEDIC
ORTHOPEDIC SURGERY Reportage in the orthopedic surgery service in Léman hospital, Thonon, France. Operating theatre. The anaesthetist administers the general anaesthetic. AMELIE-BENOIST / BSIP
Vágólapra másolva!
Hiányosságok a korrupció elleni védettséget biztosító belső kontrollrendszerben, sorozatos szabálytalanságok a pénzügyi és vagyongazdálkodásban és folyamatos likviditási problémák: így foglalja össze az Állami Számvevőszék az egészségügyi intézményeknél 2016-ban eddig befejezett ellenőrzések főbb megállapításait. A számvevőszék szerint a nem megfelelő vezetésnek, illetve a nem elégséges tulajdonosi kontrollnak súlyos következményei lehetnek.
Vágólapra másolva!

Februárban négy egészségügyi intézmény – a Zala Megyei Kórház, a Szent János Kórház és Észak-budai Egyesített Kórházak, a Péterfy Sándor Utcai Kórház-Rendelőintézet és Baleseti Központ, valamint Jahn Ferenc Dél-pesti Kórház és Rendelőintézet – 2009 és 2013 közötti időszakra kiterjedő ellenőrzését zárták le a számvevők. Mind a négy intézmény esetében az integritásalapú működést biztosító belső kontrollrendszer kialakításában és működtetésében tárt fel hiányosságokat az ellenőrzés, de

eltérő mértékben voltak szabálytalanságok a pénzügyi és vagyongazdálkodás területén

is, írja az Állami Számvevőszék (ÁSZ).

Megsértették a közbeszerzési szabályokat

Jellemző volt, hogy a kórházak nem működtettek a jogszabályi előírásoknak megfelelő kockázatkezelési rendszert, nem végeztek kockázatelemzéseket, valamit a belső ellenőrzési rendszer működtetése során a jogszabályi előírások hiányosan érvényesültek. A pénzügyi gazdálkodásra vonatkozóan

a nem közvetlenül gyógyászati célú beszerzéseket is a közbeszerzési szabályok megsértésével hajtották végre,

de ugyanúgy jellemző volt az is, hogy a konszolidáció ellenére folyamatosan újratermelődött a szállítói tartozásállomány.

A nem megfelelő belső kontrollrendszer kialakítás hozzájárult, hogy a pénzügyi gazdálkodást az intézményekben folyamatosan fennálló és fokozódó likviditási nehézségek jellemezték, a menedzsmentek nagyobb kötelezettséget vállaltak, mint amire pénzügyi fedezetük rendelkezésre állt.

Szabálytalanságok a vagyongazdálkodásban

Április végén az ÁSZ lezárta a kecskeméti székhelyű Bács-Kiskun Megyei Kórház és a miskolci központtal működő Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kórház 2011 és 2014 közötti időszakra vonatkozó ellenőrzését. Az ellenőrzések mindkét intézménynél

hiányosságokat tártak fel az irányítószervi feladatellátásban,

a belső kontrollrendszer kialakítása és működtetése területén, továbbá az ÁSZ szabálytalanságokat állapított meg a kórházak pénzügyi és vagyongazdálkodásában is.

Késve fizették a számlákat

Ezeknél az intézményeknél hiányosság volt, hogy az SzMSz-eket – vagyis a működést meghatározó alapdokumentumok egyikét – nem módosították az alapító okirat változásaival összhangban. A közbeszerzési szabályokat ezeknél a kórházaknál is számos esetben megsértették, az értékhatárt elérő dologi és dologi jellegű, illetve felhalmozási kiadásoknál

több esetben előfordult, hogy elmaradt a közbeszerzési eljárás lefolytatása, függetlenül a beszerzés tárgyától.

A folyamatos fizetőképesség nem volt biztosított, a fizetőképességet a szállítói kötelezettségek határidőn túli rendezésével tudták csak biztosítani. Ezáltal a szállítói tartozások, valamint az egyéb kötelezettségek határidőben történő kifizetése nem volt biztosított.

Az ÁSZ szerint súlyos következményei lehetnek a kórházaknál feltárt problémáknak Forrás: BSIP/AMELIE-BENOIST / BSIP/Amelie-Benoist

Hiányosságok a kontrollrendszerben

Hasonló volt a helyzet a karcagi Kátai Gábor Kórházban is, amelynek a szintén 2011 és 2014 közötti időszakot értékelő ellenőrzését május elején fejezte be az ÁSZ. Ennél az intézménynél hiányosságokat is tártak fel a számvevők az integritásalapú működést biztosító belső kontrollrendszer kialakításában és működtetésében, valamint

szabálytalanságok voltak a pénzügyi és vagyongazdálkodásban is.

A közbeszerzési előírásokat számos esetben megsértették az ellenőrzött időszakban.

Hiányosságok a korrupció elleni védelemben

A hódmezővásárhelyi székhellyel és makói telephellyel működő Csongrád Megyei Egészségügyi Ellátó Központ 2011 és 2014 közötti gazdálkodását is értékelte az ÁSZ. Az intézményre vonatkozó megállapítások itt sem különböztek:

hiányosságok a korrupció elleni védettséget biztosító belső kontrollrendszer kialakításában és működtetésében,

valamint a pénzügyi és vagyongazdálkodás sem volt szabályszerű.

Hiányosságok a felújítások elszámolásánál

Lezárult a Szent Kristóf Szakrendelő Újbudai Egészségügyi Szolgáltató Közhasznú Nonprofit Kft. ellenőrzése. Az Állami Számvevőszék a 2011-2014 közötti időszakra vonatkozóan értékelte a társaság közfeladat ellátását érintő gazdálkodási tevékenysége szabályszerűségét. Az ellenőrzés megállapította, hogy a tulajdonosi jogok önkormányzati érvényesítése szabályszerű volt. A társaság a vagyonával felelősen gazdálkodott, beszámolási kötelezettségét teljesítette. Az egészségügyi alapellátás bevételeinek és ráfordításainak elszámolása szabályos volt, hiányosságok a beruházások és felújítások elszámolása tekintetében voltak.