Balatonon elfogytak a slágernyaralók

balatoni strand
Horgászok a strandon
Vágólapra másolva!
A Balatonon nagy kereslet van a slágeringatlanok iránt, emelkednek is az árak. A Velencei-tó ingatlanpiaca kicsit más, nyugodtabb képet fest. De a jelek szerint úgy tűnik, hogy hamarosan az utóbbit is fel fogják fedezni maguknak a budapesti vevők.
Vágólapra másolva!

A Balatonon a roham majd csak 3-4 hét múlva várható – mondta Krausz Gábor, a Balla Ingatlan siófoki irodájának vezetője. A Velencei-tó esetében viszont érdemes tudni, hogy a szezon nem korlátozódik a tágabb üdülési időszakra, vagyis a nyári, kora őszi hónapokra, hanem jellemzően a tavasz és az ősz számít a legforgalmasabbnak – mondta Kovács Csaba, a Balla Ingatlan agárdi irodájának vezetője.

A Balatonon az olcsó, önálló nyaralókat keresik 10–20 millió forint értékben.

A nappali plusz két hálószobás lakások a part mentén 20–40 millió forintba kerülnek, a belvárosi ingatlanok ára 14 millió forint körül van. Emellett jelentős igény van a 6–9 millió forintért megvásárolható építési telkek iránt is.

A Balatonnál megjelentek a nyugat-európai befektetők Forrás: Lantos Gábor

Ezeket az ingatlanokat elsősorban Siófok-Zamárdi, Balatonfüred és Keszthely-Hévíz környékén keresik leginkább az érdeklődők, akik többnyire saját használatra vásárolnának, de azért befektetők is akadnak közöttük szép számmal.

A befektetők aránya mintegy 35 százalék, de új szereplőként

megjelentek a nyugat-európai vásárlók.

Ahogy a kereslet, úgy az árak is lendületesen emelkednek. A kis belvárosi lakások - akár tégla építésűek, akár panelek - 10-15 százalékkal lettek drágábbak egy év alatt, míg a part menti társasházi lakások négyzetméterára a tavalyi év elején jellemző 400-420 ezer forintos szintről 480-500 ezer forintra kúszott fel. A közvetlen vízparti ingatlanok ára eléri a négyzetméterenkénti 600-750 ezer forintos szintet is.

A Velencei-tónál bérlakásokra lenne igény

A Velencei-tónál kicsit más a helyzet, de mostanra ott is egyensúlyba került a kereslet és a kínálat a kínálati túlsúly hosszú időszaka után. Ennek köszönhetően az elmúlt egy évben mintegy 10-20 százalékkal emelkedtek az árak - jelezte Kovács Csaba. A legnagyobb igény jelenleg a 10 millió forintnál olcsóbb lakásokra és apartmanokra, valamint a 10–20 millió forint közötti családi házakra van. Ez az ár átlagosan 150-160 ezer forintos négyzetméterárakat jelent.

A tónál nem jelentkeztek még befektetői célú vásárlások, pedig tapasztalatai szerint az érdeklődők részéről kialakult

egy jelentős igény a bérelhető ingatlanok iránt,

amit most nem is tudnak kielégíteni. Véleménye szerint, aki most befektetési célzattal vásárolna ingatlant a Velencei-tónál, az gond nélkül bérbe is tudná adni.

Jelenleg a vevők körébe nagyrészt azok tartoznak, akik már felismerték a hely szépségét és nyugalmát, és saját célra vásárolnak ingatlant. Ők elsősorban a vízparthoz közeli nyaralókat, és a 7-es úttól néhány utcányira lévő csendes lakóövezetben lévő házakat keresik.

Megindult a budapestiek kitelepülése a Velencei-tóhoz

A fővárosiak szívesen költöznek a tóhoz. Ennek oka szerinte a budapesti ingatlanok árának rendkívüli emelkedése, valamint az ottani kínálat szűkülése lehet.

Jelentős igény van a bérlakásokra a Velencei-tónál Forrás: MTI/Beliczay László

Egyre többen

figyelnek fel a Velencei-tó kedvező infrastrukturális helyzetére.

Ez ugyanis Budapest tágabb környékét tekintve a legjobbak közé tartozik, és még nagyobb forgalom esetén is gyors bejutást tesz lehetővé a fővárosba.

A modern zónázó vonattal már 40 perc alatt elérhető a 4-es metró, valamint autóval az M7-esen 20-25 perc alatt megközelíthető a városhatár - magyarázta a Balla Ingatlanirodák agárdi szakembere.