A nemzeti bank feljelenti a Spéder-vezette FHB-t?

Vágólapra másolva!
A Magyar Nemzeti Bank azt fontolgatja, hogy feljelentést tesz a Spéder Zoltán vezette FHB ellen – írja a 168 Óra. A jegybank az év elején átfogó vizsgálatot indított az FHB csoportnál, akkor találhattak olyan információkat, amelyek álláspontjuk szerint megalapozzák a tőkebefektetési csalás gyanúját. 
Vágólapra másolva!

A 168 óra írása szerint a 2012-es és 2013 eleji eurókötvény-kibocsátással kapcsolatban merülhetett fel a tőkebefektetési csalás gyanúja.

Az összesen 112 millió eurós kötvények miatt egyébként az MNB a hetekben már kiszabott egy 105 millió forintos piacfelügyeleti bírságot az FHB Jelzálogbankra, mondván,

a kibocsátó félrevezető információt tett közzé a jegyzéskor azzal, hogy azt állította: a kötvények kibocsátása nem magyarországi befektetők számára történt.

És bár az ügylet már annak idején is komoly bírálatokat kapott, a lap úgy tudja, hogy a jegybank idén év elején fogott bele egy átfogó vizsgálatba az FHB csoportnál, s eközben juthatott hozzá azokhoz az információkhoz, amelyek álláspontjuk szerint megalapozzák a gyanút.

Tőkebefektetési csalás alatt egyébként nem csak valótlan adat közlését vagy adat elhallgatását érti a jog, de ide tartozik a színlelt ügyletkötés, illetve a másokat tőkebefektetésre vagy a befektetés emelésére, valamint tőkebefektetés eladására vagy a befektetés csökkentésére rábírás is. Mindezek ugyanis alkalmasak a piac befolyásolására, hiszen nem a reális folyamatokat tükrözik.