Vágólapra másolva!
Magyarországon a munkavállalókat elsősorban a versenyszféra foglalkoztatja, a jó szaktudást pedig megfizetik, ezért jelentősen emelkednek a bérek - mondta Cseresnyés Péter, a Nemzetgazdasági Minisztérium munkaerőpiacért és képzésért felelős államtitkára.
Vágólapra másolva!

Cseresnyés Péter az M1-en azt mondta: Magyarországon 2010 óta 600 ezerrel nőtt a foglalkoztatottak száma, ebből 380 ezret a versenyszféra alkalmazott. Az államtitkár kitért arra, hogy a kormány különböző eszközökkel segíti a foglalkoztatás fehéredését, például a három éve bevezetett munkahelyvédelmi akcióban 900 ezer ember foglalkoztatását támogatta, ezáltal 400 milliárd forint maradt a vállalkozásoknál. A foglalkoztatók kérésére a kormány támogatja a munkaerő mobilitását is.