Vállalkozásra ösztönzik a külhoni fiatalokat!

külhoni, Design Terminal, vállalkozás, ösztönzés, fiatalok
A Design Terminal mentorai tapasztalatokat és kapcsolatokat vittek a résztvevőknek
Vágólapra másolva!
Házhoz viszi a Design Terminál és a Miniszterelnökség a vállalkozói know-how-t és a támogatást is azoknak, akik szülőföldjükön akarnak új üzletbe kezdeni.
Vágólapra másolva!
A Design Terminal mentorai tapasztalatokat és kapcsolatokat vittek a résztvevőknek Fotó: Vargha Miklos

Sikeres volt a Design Terminál és a Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkárságának közös, Kárpát-medencei vállalkozásfejlesztő előadássorozata, legalábbis a számok magukért beszélnek: már előzetesen több mint 1500-an jelezték, hogy meghallgatnák a profi mentorokat, mit javasolnak a határon túli, de főként magyarok lakta településeken élő fiataloknak ha új vállalkozásról van szó. Az előadásokon és a személyes konzultációkon végül még többen akarták tudni a vártnál mi a titka az üzleti sikernek 2016-ban.

Kész üzleti tervvel távoznak a program résztvevői Fotó: Vargha Miklos

A Design Terminál mentorai – tapasztalt gazdasági, reklám- és kreatív szakemberek - 15 helyszínen tartottak előadást és biztosítottak egyéni vállalkozásfejlesztő konzultációt a jelentkezőknek. A program során a mentorok minden állomáson egy négy részből álló, összesen helyszínenként 4 órás vállalkozói tréninget tartottak. A résztvevők vállalkozói készségfejlesztéssel kapcsolatos hasznos tudnivalókat sajátíthattak el, a vállalkozásuk pozicionálásához kapcsolódó kommunikációs és marketing stratégiákkal, pénzügyi és üzleti tervezéssel kapcsolatos tudnivalókat ismerhettek meg.

Sok esetben nem az anyagi segítség a leghasznosabb. Motiváció hiányzik 90%­ban a fiatalokból és az irány, amin elinduljanak.” ­ mondta a program egyik résztvevője.

Mindenki a tökéletes vállalkozás receptjét keresi Fotó: Vargha Miklos

A rimaszombati kurzus szervezői szerint a szürkeállomány elvándorlása Gömörben és Nógrádban komoly probléma, ezért a nemzetpolitikai program itt kiemelten fontos, a vállalkozásoknál az információ komoly értéknek számít, gyorsan megértették a résztvevők, hogy ez most házhoz ment hozzájuk, ki is használták a lehetőséget. Főleg az érdekelte őket,

hogyan találhatja meg egy regionális termék vagy szolgáltatás az utat a globális piacra?

A szakmai segítségnyújtás mellett vissza nem térítendő támogatásra is lehet pályázni, ettől a program szervezői azt várják, hogy olyan vállalkozások szülessenek a Kárpát-medencében, amelyek munkahelyet teremtenek, hozzájárulnak a fiatalok szülőföldön maradásához és boldogulásához, aktivizálásához, a külhoni magyar közösségek gyarapodásához.

A pályázatban a támogatható kiadások között szerepelnek a termeléshez, gyártáshoz szükséges eszközök, információtechnológia fejlesztések, informatikai eszközök, szoftverek, gyártási licencek, hazai vagy külföldi kiállításon, vásáron való részvétel. Az induló vállalkozóknak - akik egy éven belül alapították cégüket - plusz támogatásként anyagköltséget is biztosítanak. Ehhez persze az kell, hogy a projektek költségvetése a piaci árakhoz illeszkedő, reális, takarékos legyen. Nem támogathatók személyi jellegű kiadások, juttatások és a jövedéki termékek. A keret több, mint 500 millió forint, pályázni július 15-éig lehet -jelentette be nemrég Potápi Árpád János nemzetpolitikai államtitkár.