Elon Muskból Willy Wonka lett

Freddie Highmore, Charlie és a csokigyár
Vágólapra másolva!
Elon Musk Teslája 12 aranyjegyet sorsolt ki a Model 3 előrendelői között. Az aranyjegyek tulajdonosai egy kísérővel ellátogathatnak az akkugyárba, minden költséget a Tesla áll.
Vágólapra másolva!

Roald Dahl Charlie és a csokigyár című gyerekkönyvéből kölcsönözte legújabb kampányfogását a milliárdos Elon Musk Teslája. A még csak tervezőasztalon létező autó, a Model 3 előrendelői között tizenkét aranyjegyet sorsoltak ki, írja az Electrek.co.

A cechet a Tesla állja

Az aranyjegyek boldog tulajdonosai

elmehetnek a Tesla renói akkugyárának ünnepélyes megnyitójára.

A repülőjegyet a Tesla állja, ahogy a helyszíni utazást és a szállást is. Ahogy Charlie, a szerencsések egy kísérőt is vihetnek magukkal. Elon Musk arról nem nyilatkozott, hogy az aranyjegyek tulajdonosai közül akarná kiválasztani az örökösét (igaz, arról sem, hogy nem).

Elon Musk nem mondta, hogy az egyik aranyjegyesre hagyná a gyárát Forrás: InterCom

Nem lehet átruházni

Az aranyjegy elnevezés nem metafora, a Tesla konkrétan így hívja a meghívókat. A nyerteseket véletlenszerűen választották ki (legalábbis ezt írják a meghívóban). Az aranyjegyeket nem lehet átruházni.

A világ legnagyobb akkugyára

A Tesla renói gyára lítium-ion akkumulátorokat fog gyártani a cég autóiba, illetve egyéb felhasználásra. A tervek szerint 2020-ra a gyárból évente 35 gigawattórányi akkumulátor kerül majd ki, ezzel megduplázza majd a világ teljes lítium-ion akkumulátortermelését.