Fontos levelet kaptak a brit cégvezetők

Ócskavasként árulták, fegyvereket akartak belőle készíteni - Az Eiffel-torony nem mindennapi története
Párizs jelképe az Eiffel-torony
Vágólapra másolva!
Több ezer brit vállalatvezető kapott levelet Párizsból, amelyben magasztalják a francia főváros pénzügyi előnyeit. A brexit-népszavazás után ugyanis Franciaország is igyekszik magához csábítani a szigetország vállalkozásait.
Vágólapra másolva!

A párizsi városvezetés a legkülönbözőbb méretű brit cégeknek küldte el azt a levelet, amelyben hangsúlyozzák a városban rejlő lehetőségeket. Kiemelik az elhelyezkedést, az infrastruktúrát, a jól képzett munkaerőt, valamint a világklasszis szolgáltatásokat – írja a Bloomberg.

A cél az, hogy a brexit-szavazás után a brit cégek a francia régióba csoportosítsák át a működésüket és a munkaerőt.

A városok azonban szerte Európában beszálltak a versenybe, és igyekeznek megnyerni maguknak a közös piachoz ragaszkodó brit cégeket. Különösen a franciák és a németek harcolnak azért, hogy

Frankfurt vagy Párizs legyen London után a kontinens új üzleti központja.

A francia pénzügyi ágazatért lobbizó Paris Europlace még egy konferenciát is rendez ezen a héten, hogy meghatározza az érveket, amelyek szerint a francia főváros alkalmas a régió pénzügyi vezető szerepének betöltésére. Az esemény fontosságát jelzi, hogy szokatlan módon Manuel Valls miniszterelnök is felszólal a rendezvényen.

Párizs mindent megtenne a központi szerepért Forrás: Dreamstime

A verseny komolyságát mutatja az is, hogy a párizsi régió vezetője, Valerie Pecresse igyekszik nyomást gyakorolni Francois Hollande elnökre, hogy ne vessen ki olyan pénzügyi tranzakciós adót, amelyet olyan országok, mint Hollandia vagy Írország nem fogadtak el. Pecresse közölte, levélben fordul majd a Szocialista Párthoz, amelyben amellett kíván érvelni, hogy a kormánynak

növelnie kellene a pénzügyi vonzerejét a külföldi cégek szemében.

Megfelelő eszköznek látja ehhez a különleges adószabályokat, illetve azt, hogy az állam nem vet ki adókat a külföldön szerzett profitra.

A párizsi regionális vezetés úgy számol, hogy mintegy

30 ezer álláshely mozdulhat meg a brexit hatására egyedül a pénzügyi szektorban, amelyhez még 30 ezer jöhet más iparágakból.

A francia főváros ráadásul igen komoly szereplő az európai nagyvárosok versenyében. Az földrajzi elhelyezkedése, a mérete, valamint a globálisan is jelentős szerepe ugyanis Pecresse szerint komoly előnyt jelent Párizsnak. A versenytársak közül Dublin túlságosan a periférián helyezkedik el, míg Frankfurt nem rendelkezik a megfelelő „mélységgel" – jelezte egy interjúban Pecresse.