Már nem vizsgálja a versenyhivatal az RTL-t

-
A picture taken on August 25, 2014 in Paris, shows a microphone in a studio of the radio RTL. AFP PHOTO MARTIN BUREAU
Vágólapra másolva!
A Gazdasági Versenyhivatal megszüntette a Magyar RTL Televízió Zrt. magatartását vizsgáló eljárását. A versenyhivatal tavaly ősszel jelentette be, hogy januártól figyeli a a televízió reklámidő-értékesítésének gyakorlatát.
Vágólapra másolva!

A GVH 2014 végén piaci jelzés és nyilvános információk alapján észlelte, hogy az országos televíziós reklámpiac meghatározó szereplőjének számító M-RTL 2015-től csomagban, úgynevezett közös csatorna-átlagáron (SAP+) értékesíti a hirdetőknek az RTL Klub és az RTL3 (Cool, Film+, RTL II) csatornákat, mindemellett részesedésvállalások elfogadásához köti a kedvezőbb hirdetői pozíciót, ami

alkalmas lehet arra, hogy erőfölényes helyzetével visszaélve torzítsa a versenyt

az országos televíziós reklámpiacon.

Részben hasonló aggályok fogalmazódtak meg korábban, a Magyar RTL Televízió Zrt. és az IKO Televisions Kft. összefonódása miatt is. Akkor a GVH engedélyezte az M-RTL irányításszerzését az IKO Televisions Kft. felett.

A GVH döntése szerint a vállalás kétéves, 2013 végéig tartó időtartama kellő időt biztosít a piaci szereplőknek arra, hogy megfelelően felkészüljenek az M-RTL-csoport portfolió-bővüléséből eredő változásokra, például egyes csatornák értékesítési együttműködése által.

Forrás: AFP/Martin Bureau

A kétéves időtáv a GVH álláspontja szerint arra is lehetőséget teremt, hogy egyes csatornák hirdetési szempontból megerősödjenek, még hatásosabb versenykényszert eredményezve ez által a fenti összefonódással létrejövő vállalkozáscsoportnak.

Nem volt erőfölény

A 2014-es üzleti év lezárását követően és a folyamatban lévő szerződéses tárgyalások várható lezárása után a GVH által is nyomon követhetővé válhattak az RTL magatartásának lehetséges hatásai. A GVH 2015. június 15-én indította meg az eljárást Vj/49/2015. szám alatt, gazdasági erőfölénnyel való visszaélés tilalmának feltételezett megsértése miatt.

Időközben átrendeződött a piac elsősorban az atmedia Kft. csatorna portfóliójának 2016-ra megvalósult jelentős bővülése miatt. Ilyen körülmények között a feltételezett erőfölényes helyzet nem volt megállapítható, ezért a GVH megszüntette Magyar RTL Televízió Zrt.elleni eljárást.