Varga Mihály: Magyarország új korszak küszöbén áll

2016.07.29. 18:42

A nemzetgazdasági tárca arra számít, hogy folytatódik a kedvező tendencia a munkaerőpiacon a következő hónapokban, és Magyarországon a munkanélküliségi ráta várhatóan 5 százalék alá csökken, a kormány célja változatlanul a teljes foglalkoztatottság, mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter.

Varga Mihály hangsúlyozta, hogy a foglalkoztatási adatok a rendszerváltozás óta nem voltak ilyen kedvezőek, azóta nem dolgoztak még ennyien Magyarországon, így a magyar foglalkoztatáspolitika új korszak küszöbén áll.

KAPCSOLÓDÓ CIKK

2010 óta 633 ezerrel nőtt a foglalkoztatottak száma, és a bővülés összetétele is kedvező, hiszen 402 ezer új munkahely a versenyszférában jött létre, közölte a miniszter. Mint mondta, ma Magyarországon 4 millió 340 ezer ember dolgozik, a szám 2010-ben mintegy 3,8 millió volt.

Varga Mihály szerint közel a teljes foglalkoztatottság

Forrás: MTI/Marjai János

A közfoglalkoztatás 162 ezerrel, a külföldi foglalkoztatás 69 ezerrel növelte a foglalkoztatottak számát. Így a munkanélküliségi ráta 11,6 százalékról 5,1 százalékra csökkent, a munkanélküliség a 2000-es évek elején volt ilyen alacsony utoljára, mondta a miniszter.

Varga Mihály felidézte, hogy 2010-ben a foglalkoztatási ráta 54,6 százalék volt, amivel az unió országai közül az utolsó előtti helyet tudhatta magának Magyarország, a mai 66,4 százalékos rátával Magyarország pedig közelebb került az EU átlagához.

A nemzetgazdasági miniszter szerint a foglalkoztatási adatok a rendszerváltozás óta nem voltak ilyen kedvezőek

Forrás: MTI/Marjai János

Az unió átlagos munkanélküliségi rátája 8,5 százalék, Magyarországé pedig 5,1 százalék. Így Magyarország az unióban jelenleg az ötödik legalacsonyabb munkanélküliséggel rendelkező állam, mondta a miniszter. Hozzátette azt is, hogy ma Magyarországon mintegy 50 ezer betöltetlen álláshely van.

A munkanélküliek száma az elmúlt egy évben 76 ezerrel, 234 ezerre csökkent, mondta a miniszter, kiemelve, hogy a munkanélküliség a fiatalok körében szintén jelentősen csökkent. Hat évvel ezelőtt a fiatalok körében mintegy 30 százalék volt a munkanélküliség aránya, ez most 13,3 százalék.

Fordulat a lakáspiacon

Varga Mihály elmondta azt is, hogy az idei első féléves adatok alapján a lakáspiacon is fordulat történt a KSH friss adatai szerint.

KAPCSOLÓDÓ CIKK

Ez szerinte azt mutatja, hogy a kormány által indított családi otthonteremtési program sikeres. Az új építésű lakások száma az NGM várakozása szerint meghaladja majd a 10 ezret és elérheti akár a 13 ezret is. Ezt alapul véve a tárca még erőteljesebb növekedésre számít jövőre ezen a területen, mondta a miniszter.

Kérdésre a miniszter hazugságnak nevezte a Népszabadság neki tulajdonított állítását arról, hogy 4-5 éven belül a kiskereskedelemben 20-25 százalékos áremelkedés jöhet.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK