Újabb rekordot dönthet a Magyarországra tervezett befektetések értéke

Mercedes gyár, Kecskemét, idős dolgozó
Kecskemét, 2013. szeptember 30. Egy kész Mercedes-Benz CLA-modell a szerelőüzemben, a Mercedes-Benz kecskeméti gyárában 2013. szeptember 30-án. A Daimler AG másfél éve nyitotta meg gyárát Kecskeméten, ahol októbertől a nagyközönség előtt is megnyílnak az üzem kapui. A 18 hónap alatt több mint 100.000 Mercedes-Benz B-osztály, illetve CLA-modell gördült le a hazai gyártósorról. MTI Fotó: Ujvári Sándor
Vágólapra másolva!
Az összeg kétharmada az autóiparhoz kapcsolódik, de jelentős súlyú a szolgáltató központok létesítése is.
Vágólapra másolva!

A Nemzeti Befektetési Ügynökség adatai szerint idén 2,3 milliárd euró értékű beruházásról döntött a szervezet 41 projekttel, míg tavaly 1,4 milliárd eurónyi beruházást és 67 projektet hozott az ügynökség.

Ahogy tavaly, úgy

idén is az autóipar dominált: a 16 járműipari beruházással, ez a szegmens a tőke és létrehozott munkahelyek kétharmadát fedte le

írja a Világgazdaság. Az ágazat elsősége a Mercedes 1 milliárd eurós, újabb kecskeméti beruházása nélkül is nyilvánvaló.

Egy kész Mercedes-Benz CLA-modell a szerelőüzemben, a Mercedes-Benz kecskeméti gyárában. A Mercedesnek köszönhetően rekordot dönthet tőkevonzásban Magyarország Forrás: MTI/Ujvári Sándor

Az autóipar mellett a Világgazdaság szerint a szolgáltató központok létesítése jelentős,

hét ilyen beruházásról állapodott eddig meg a Nemzeti Befektetési Ügynökség,

melynek teljesítménye ugyanakkor a működőtőke-beáramlási számokban egyelőre nem mutatkozik meg. A korrigált nettő tőkebefektetési egyenleg is rekordalacsony volt, alig haladta meg az egymilliárd eurót.