Szombattól jönnek az egységes cigisdobozok

2016.08.16. 22:41

Szombattól az új dohánytermékek már csak egységes csomagolásban kerülhetnek piacra, nem lehet rajtuk sem márkajelzés, sem védjegy. Az augusztus 20-án életbelépő rendelet tiltja a mentolos kapszulák alkalmazását is.

Szombaton hatályba lép a dohánytermékek csomagolását szabályozó új kormányrendelet, amely szerint az új dohánytermékek már csak egységes csomagolásban kerülhetnek piacra, de a már piacon lévő márkák és típusok átmeneti mentességet kapnak – derült ki a Magyar Közlöny legfrissebb számából.

A kedden megjelent kormányrendelet megfelel az Európai Unió 2014-ben elfogadott irányelvének. Ennek értelmében a cigaretták és fogyasztási dohányok csomagolása kötelezően megváltozik: 2017. május 20-ától már csak olyan dohánytermékek lehetnek kiskereskedelmi forgalomban, amelyek csomagolásának elő- és hátoldali felületét 65 százalékban képpel kombinált szöveges figyelmeztetések fedik.

Emellett a szabályozás szerint az oldalsó felületeken is általános figyelmeztetések láthatóak majd, és kötelező feltüntetni a leszokásban segítséget nyújtó portál elérhetőségeit is.

2019-ig fokozatosan

Ezenfelül a magyar szabályozás bevezeti a dohányáruk egységes csomagolását is. Ennek értelmében augusztus 20-ától új márkájú vagy típusú cigarettát, illetve fogyasztási dohányt már csak olyan csomagolásban lehet piacra dobni, amelyen jelzés, illetve védjegy sincs.A már piacon lévő márkákat és típusokat 2016. december 31-éig lehet gyártani, importálni, bejegyzett kereskedő által fogadni és 2017. május 20-áig lehet forgalomba hozni.

A fokozatos átállást biztosítja a rendelet, de legkésőbb 2019. május 20-tól már csak olyan dohánytermékek lehetnek a trafikok polcain, amelyek megfelelnek az augusztus 20-án hatályba lépő szabálynak, és egységes csomagolásban vannak.

Oda a mentolos kapszula

A kormányrendelet megszabta azt is, hogy mentolízesítésű cigaretta és mentolízesítésű cigarettadohány 2020. május 20-áig forgalmazható, akkor, ha a mentolos ízesítést a gyártási vagy csomagolási folyamat során adják hozzá a dohánytermékhez, és az ízesítés hozzáadása részben sem függhet a fogyasztótól, így különösen

nem lehet kapszulát alkalmazni a mentolos ízesítés hozzáadásához.
A kormány 2010 óta számos eszközzel fellépett a dohányzás visszaszorítása érdekében: korlátozta a munkahelyi, közterületi és éttermi dohányzást.

A trafikrendszer bevezetésével csökkent az elárusítóhelyek száma, és a jövedéki adók folyamatos emelése is a dohányzás ellenében hat.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK