Új generációs technológián alapuló mobiltárca lesz a Gránit Banknál

Hegedűs Éva Trigránit Bank
Hegedűs Éva Trigránit Bank
Vágólapra másolva!
Európában elsőként a Gránit Bank vezeti be a MasterCard új generációs technológiáján alapuló banki mobiltárcát. Erről és a Gránit Bank üzleti eredményeiről is beszélgettünk Hegedüs Éva elnök-vezérigazgatóval. 
Vágólapra másolva!

Mi is pontosan a banki mobiltárca, a Gránit Pay újdonsága?

Az új generációs mobilfizetés technológiai újdonságának lényege, hogy a virtuális kártya tárolása nem a mobiltelefon SIM-kártyáján vagy a mobilkészüléken történik, hanem a Mastercard biztonságos központi rendszerében. Így a digitális bankkártya használata is független a telekommunikációs cégektől. Ezt a technológiai újdonságot a Mastercard támogatása, szakértőinek együttműködése nélkül nem tudtuk volna bevezetni, így ezúton is szeretném megköszönni a közös munkát. Külön öröm számunkra, hogy információink szerint a Mastercard új generációs technológiáján alapuló banki mobiltárcát Európában elsőként a Gránit Bank vezeti be.

Hegedüs Éva, a Gránit Bank elnök-vezérigazgatója Forrás: Origo

Tulajdonképpen a technológiai újdonságnak köszönhető az ügyfél számára érzékelhető gyorsasági és kényelmi előny más mobiltárca-megoldásokhoz képest. A Gránit Pay igényléséhez nem kell a személyes megjelenés, nem kell-SIM kártyát cserélni, nem kell ezt a szolgáltatást külön igényelni a banktól, pusztán egy NFC-képes androidos telefonra és Gránit Bank-os kártyára van szükség. Ebben az esetben az ügyfél pár perc alatt letöltheti a Gránit eBank mobilalkalmazását, és máris használhatja a digitalizált kártyát a fizetésre. Az ügyfél számára az újdonság a gyorsaság és egyszerűség, vagyis a kényelem.

A Gránit Pay akkor egy bankkártya?

A Gránit Pay a Gránit Bank mobiltárcája (wallet), illetve az ahhoz kapcsolódó digitalizált bankkártya, amely a mobiltelefonra telepítve érintőkártya-képes elfogadóhelyen fizetésre használható. A Gránit Bank mobilapplikációjának segítségével pár pillanat alatt a bankkártyát a mobiltelefonra lehet varázsolni, és máris egyszerűbbé válik az életünk. A mobiltelefon ugyanis gyakorlatilag mindig velünk van, így mindig velünk lehet a pénzünk is.

Hogyan és mikortól lehet Gránit Payt igényelni?

A Gránit Bank 2016. szeptember 15-től teszi elérhetővé az ügyfelei számára a Gránit Payt.
A jelenleg már Gránit Bank-os bankkártyával rendelkező ügyfeleknek gyakorlatilag semmit sem kell csinálni, nem kell külön igényelni ezt a szolgáltatást. Pusztán egy NFC-képes androidos telefonra van szükség, és le kell tölteni a Gránit eBank alkalmazását, amely mindössze pár pillanatot igényel.
Amennyiben mások is szeretnék használni a Gránit Pay biztosította kényelmet, azoknak nyitniuk kell egy számlát a Gránit Banknál, online módon mindössze 6 percig tart, vagy személyesen, vagy Gránit VideoBankon keresztül kezdeményezhetik a szolgáltatást.

Mennyi idő alatt és milyen összegből fejlesztették ezt a szolgáltatást?

A Gránit Bank a kezdetektől fogva tudatosan törekszik arra, hogy folyamatosan digitális kényelmi szolgáltatásokat fejlesszen. Hisszük azt, hogy a pénzforgalmi szolgáltatások jelentős részét lehet digitalizálni, és egyszerűvé, kényelmessé szeretnénk tenni használatukat az ügyfelek részére. A GránitT Pay ötlete a múlt év utolsó negyedévében született a Mastercard vezető munkatársainak és a Gránit Bank fejlesztési csapatának az együttműködésében. A két társaság felső vezetői döntését követően a fejlesztés szigorú ütemterv mellett haladt, és rendszeres nemzetközi egyeztetések zajlottak a Gránit Bank és a Mastercard között, annak magyarországi központjától kezdve az Egyesült Államoktól Indiáig, annak érdekében, hogy az új technológia minden eleme megfelelően legyen kialakítva. A Gránit Pay fejlesztési költségvetése kilenc számjegyű összeg, de mi azt gondoljuk, hogy a fejlesztési, technológiai költségeken nem szabad spórolni. Természetesen tudjuk, hogy egy új technológia fejlesztése mindig jelentős befektetés, de bízunk abban, hogy ez szolgálja az ügyfélkörünk növekedését és további lojalitását.

Hegedüs Éva, a Gránit Bank elnök-vezérigazgatója Forrás: Origo

A 2016. szeptember 15-i éles üzemi indulást megelőzően több hónapig tartott a tesztelés, amelynek során több száz sikeres vásárlást bonyolítottak le a tesztben részt vevők a Gránit Pay megoldással. Tekintettel arra, hogy a tesztek éles üzemben történtek, így a visszajelzések alapján mondhatom, nagyon nagy az érdeklődés az új innováció iránt.

Miért előnyös a Gránit Pay az ügyfelek számára más, korábbi mobilfizetési módokhoz képest?

A Gránit Bank újdonságával a mobiltelefon néhány másodperc alatt egyúttal bankkártyává válik. Az új megoldás kényelmes, gyors és biztonságos.

Kényelem, mert nem kell QR-kódokat fotózni a mobilfizetés során, egyszerűen hozzáérintjük a telefont a POS-terminálhoz, ahogy tennénk ezt egy érintéses bankkártyával. Az új generációs digitális kártya miatt nincs szükség új bankkártya igénylésére, speciális SIM-kártyára vagy mobilszolgáltató digitális tárcájának használatára sem, csak a Gránit eBank alkalmazásra. Ezért ha valaki kicseréli a SIM-kártyáját, pl. mert mobilszolgáltatót vált, vagy külföldi utazás miatt SIM-kártya-csere történik, a Gránit Pay szolgáltatás tovább működik zavartalanul.
Gyors, mert bármely meglévő Gránit-bankkártya egy gombnyomással, néhány másodperc alatt digitalizálható a Gránit eBankban, és rögtön készen áll a fizetésre. Ráadásul a digitális kártya ugyanúgy működik, mint egy megszokott érintőkártya, és a világ bármely érintőképes Mastercard-termináljánál egy mozdulattal fizethetünk vele.

Biztonságos, mert a Mastercard technológiájának köszönhetően a digitális kártyát nem tárolja a telefon, így nincs kitéve rosszindulatú támadásnak, nem másolható le, nem lopható el. A digitális kártya kezelését a Mastercard legmagasabb biztonsági szintű központi rendszere végzi. A digitalizálási folyamatban a Gránit Bank és a Mastercard rendszerein kívül nem vesz részt harmadik fél.

Mit jelent az európai elsőség?

A Gránit Bank mobilfizetési megoldása már a Mastercard új generációs technológiáira (MDES – Mastercard Digital Enablement Services és MCBP – Mastercard Cloud Based Payments) épít, és a mobiltelefon NFC funkcióját használja.

Az MDES technológiát használja az USA-ban az Apple fizetési megoldása, az ApplePay és az androidos telefonokon elérhető Android Pay is, de azok nem banki mobiltárca-alkalmazások. Idehaza a GránitT Bank az első, amely új generációs technológiát használó banki mobiltárcát fejlesztett ki. Ez egyben európai elsőség is, hiszen saját banki mobilalkalmazásban tudomásunk szerint Európában először jelenik meg ez a technológia.

Hegedüs Éva, a Gránit Bank elnök-vezérigazgatója Forrás: Origo

A technológiai megoldásnál arra törekedtünk, hogy a lehető legegyszerűbb és legkényelmesebb legyen. Csak néhány gombnyomás a mobilkészülékén futó Gránit eBank alkalmazásban, és már indulhat is a fizetés. Nincs szükség speciális SIM-kártyára, nem kell külön speciális bankkártyát igényelni, nem kell lefényképezni a bankkártyát, vagy adatokat beírni a telefonba, és akár érintőkártya-funkcióval nem rendelkező bankkártya is digitalizálható az alkalmazás segítségével.

Miért fontos a Gránit Bank számára ez az új termék?

A pénzügyi szolgáltatások tekintetében rendkívül fontosnak tartom, hogy a bankszektorra vonatkozó szigorú szabályok betartása mellett az ügyfeleinket a korszerű technológiai fejlesztések felhasználásával biztonságos és egyszerre kényelmes mobilbanki applikációkkal szolgáljuk ki. Tulajdonképpen a konzervativizmus és az innováció egyszerre kell hogy jellemezze a szolgáltatásainkat. Ennek megfelelően szinte minden évben, folyamatosan fejlesztettük digitális szolgáltatásainkat, és közülük néhány unikális még ma is, vagy az volt a bevezetés pillanatában. Ezek között említhetők a GRÁNIT VideoBank (élő videotelefonos ügyfélkiszolgálás), a GRÁNIT Lock (kártyazárolás egy gombnyomással mobiltelefonról), a GRÁNIT iSMS (ingyenes banki üzenetek interneten keresztül), GRÁNIT eBank (kártyalimit beállítása mobiltelefonról valós időben) szolgáltatások. A fejlesztések során az ügyfelek igényeiből indulunk ki, és a legkorszerűbb technológiákat emeljük be a hagyományosan konzervatív banki működésbe annak érdekében, hogy az ügyfelek számára a legjobb megoldásokat megtaláljuk.

Végül a GránitT Bank legfrissebb eredményeiről kérdezem, hogyan alakultak a pénzügyi mutatók eddig ebben az évben, és mit vár az év hátralévő részében?

A Gránit Bank 185 Mrd Ft-os mérlegfőösszeggel és 125 M Ft adózás előtti eredménnyel zárta 2016 első nyolc hónapját. Mérlegfőösszeg tekintetében 49%-os a növekedés, az eredmény pedig több mint kétszerese az előző év azonos időszakához képest és meghaladja a tervezettet is.

A nyereség növekedése egyértelműen az üzleti aktivitás dinamikus és kiegyensúlyozott bővüléséből ered. Az eszközportfólió az év első nyolc hónapjában meghaladta a 70 Mrd Ft-ot, 55%-kal magasabb az egy évvel korábbihoz képest.

Az év hátralévő részében további növekedéssel számolunk, főképp a vállalati hitelezés és lakossági számlanyitás tekintetében. Az év hátralévő időszaka pedig hagyományosan arról is szól, hogy megtervezzük a jövő évet és elhatározzuk, hogy mi az a következő innováció, amivel az ügyfeleink a pénzügyeik intézését könnyebben és egyszerűbben végezhetik. (x)