Megint visszaesett az építőipar

2016.09.15. 10:35

Az építőipar teljesítménye júliusban 17,6 százalékkal maradt el az egy évvel korábbitól, ezen belül az épületek építése 1,0 százalékkal emelkedett, az egyéb építményeké 31,8 százalékkal esett vissza - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). Szakemberek szerint az új szerződéskötések számának 88 százalékos emelkedése már jó jel, körülbelül 1-1,5 év múlva lesznek látható jelei az építőipar bővülésének.

Az előző hónaphoz viszonyítva az építőipar termelése 3,2 százalékkal csökkent júliusban a szezonálisan kiigazított adatok szerint. Az építőipari termelés volumene az első hét hónapban

24,1 százalékkal volt kisebb az egy évvel korábbinál.

Elfogytak az uniós forrásból végzett építkezések

Az egyéb építmények építésének visszaesését elsősorban az uniós forrásból végzett munkák 2015. év végi befejeződése okozta, tette hozzá ezúttal is a jelentés.

Az épületek építésének júliusi éves növekedése nagyrészt ipari épületek, kisebb részben oktatási épületek, illetve sportlétesítmények építésének az eredménye. Az egyéb épületeknél a legnagyobb mértékben júliusban is az út- és vasút-, illetve a közműépítő vállalkozások termelése maradt el az előző év azonos időszakitól.

dreamstime

Az új szerződések volumene júliusban 3,1 százalékkal kisebb volt az előző évinél, ezen belül az épületek építésére kötött szerződéseké 88,2 százalékkal emelkedett, az egyéb építmények építésére vonatkozóké 41,0 százalékkal csökkent. Az épületeknél az ipari épületek mellett oktatási, kutatási, illetve lakóépületekre kötött szerződések járultak hozzá a növekedéshez - írta a KSH.

Az építőipari vállalkozások hó végi szerződésállományának volumene július végén 16,6 százalékkal meghaladta az előző évi alacsony szintet. Ezen belül az épületek építésére vonatkozó szerződéseké 63,5 százalékkal nőtt, az egyéb építményeké 2,5 százalékkal csökkent az egy évvel korábbihoz képest.

Azért vannak kedvező mutatók is

Szakemberek szerint kedvező jel, hogy a lakásépítéseket is magában foglaló épületépítésekre kötött új szerződések volumene kiugró 88 százalékos növekedést produkált júliusban.

Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője azt mondta: az ágazat összteljesítménye még negatív, de láthatóak a fordulatra utaló jelek. Folytatódik ugyanis az előző hónapokban látható kettős trend: az építőipar két fontos alágazata közül az egyéb építmények építése egyre kisebb mértékben húzza vissza a szektort, az épületépítéseknél azonban pozitívak a mutatók.

Az építőipari szerződések alakulása a szakember szerint szintén azt mutatja, hogy a következő időszakban előbb ledolgozhatja a hátrányát az ágazat, majd növekedésnek indulhat. Szintén kedvező jel, hogy az épületépítésekre vonatkozó hó végi szerződésállomány is március óta minden hónapban 50-60 százalékkal nőtt.

Szakemberek dolgoznak egy könnyűszerkezetes ház építésén Szarvason

Forrás: MTI/Rosta Tibor

A szakember szerint a tempósabb építőipari növekedés a következő évben várható, mert az idén elindított lakás- és épületfejlesztések leginkább 2017-ben vagy azt követően lesznek láthatóak az építőipari adatokban. Az ingatlan.com előrejelzése szerint a mostani kilátások alapján országszerte 15-20 ezer új építésű lakás átadására lehet számítani a következő másfél évben.

Idén rossz, jövőre jobb lesz

A júliusi adat megfelel a várakozásoknak. Az építőipar az előző hónapokban is gyengén teljesített elsősorban az uniós forrásokból finanszírozott beruházások befejeződése miatt – közölte Németh Dávid, a K&H Bank vezető elemzője.

„Az látszik, hogy a szerződésállomány növekedésének megindulása után körülbelül 9 hónappal már a termelésben is látszik a növekedés" - tette hozzá a szakember. Az elemző arra számít, hogy a következő időszakban az épületépítéseknél látható szerződésállomány-bővülés folyamatosan átgyűrűzik majd a valós teljesítménybe. Bővülésre lehet számítani abból is, hogy az épületépítésekre szóló szerződések volumene júliusban jelentősen, 88 százalékkal nőtt.

Jövőre jobb számokat produkálhat az építőipar

Fotó: Szabó Gábor - Origo

„Miközben az épületépítéseknél kedvezőek a kilátások, a másik alágazatban, az egyéb építményeknél továbbra is jelentősek a mínuszok. 2014. októbere óta negatív tartományban van a szerződésállomány. Fordulat akkor várható, ha elkezdődnek az uniós beruházásokra vonatkozó szerződéskötések. Ezt követően pedig körülbelül 9 hónap múlva az épületépítések alágazat termelése is pozitív tartományba kerülhet" - mondta a szakértő.

Németh Dávid szerint összességében gyenge éve lesz az építőiparnak.A jelenlegi kilátások szerint az is kérdés, hogy az idén összességében sikerül-e elkerülni a két számjegyű hanyatlást. Ugyanakkor jövőre az alacsony bázis, a lakásépítések és az uniós beruházások miatt számottevő lehet a növekedés.