Nyolcmilliárdos támogatást kaptak a civilek

Heim Pál Gyermekkórház kórház egészségügy gyerek gyermek
Budapest, 2015. december 28. A Heim Pál Gyermekkórház felújított főépülete a budapesti Üllői úton 2015. december 28-án. Mintegy 1,2 milliárd forintból újították fel a fővárosi Heim Pál Gyermekkórház hat telephelyének kilenc épületét. MTI Fotó: Szigetváry Zsolt
Vágólapra másolva!
8 milliárd forint fölé emelkedett a civil szervezetek között szétosztható szja-felajánlás összege. 2016-ban 8 százalékkal több szja 1 százalékot juttattak a civilszervezeteknek az adófizetők, mint egy évvel korábban. Az erőteljes növekedésben a jövedelmek emelkedése és a felajánlással élő adófizetők táborának bővülése is szerepet játszott.
Vágólapra másolva!

A legtöbb felajánlást kapó civilek élmezőnyében nincs érdemi változás, az 1 százalék felajánlásakor megfigyelhető egyfajta lojalitás az adófizetők részéről, amit a NAV adatai mellett igazol a Human Dialog és az Emocionális Marketing civil 1% témában készített kutatása is.

A gyerekek gyógyítása sokaknak fontos

Három éve foglalta vissza a lista

első helyét a Heim Pál Gyermekkórház Fejlesztéséért Alapítvány,

2014 óta ismét ők kapják a legtöbb szja 1% felajánlást, idén a tavalyihoz képest 2 millióval többet szerezve, 175 millió forintot utal a Heim Pál kórházanak a NAV.

A Heim Pál Gyermekkórház felújított főépülete Forrás: MTI/Szigetváry Zsolt

A korábbi évek favoritja, a Gyermekrák Alapítvány ezúttal a 10. helyre szorult, ami a 2015-ös csaknem 80 millió után idén 63,3 millió forintot ért. A 20 millió feletti értékben 1 százalékot szerző civilek körében így arányaiban

a Gyermekrák lett a legnagyobb vesztes

- mondta Miha Tamás a Human Dialog ügyvezetője.

Ez szokatlanul nagy visszaesés az amúgy stabilan ugyanazon civilszervezetekből álló élbolyban, a toplistán ugyanis egészen a 16. helyig ugyanazok a szervezetek szerepelnek, mint egy éve - mondta civilszakértő.

Kell valamilyen személyes élmény

Az idei trend ráadásul a növekedés, a top16 együttesen 7,25 százalékkal több szja 1% forráshoz jutott 2016-ban, átlépve ezzel a mágikus 1 milliárdos határt.

A felajánlók körében erős döntési faktor a hűség, kétharmaduk ugyanannak a civilszervezetnek adja évről-évre az 1%-ot, a felajánlással nem élők jó része pedig meggyőzhető lenne egy átütő edukációs és információs kampánnyal – derül ki a Human Dialog elemzéséből.

A számok azt mutatják, az adófizetők mintegy 20 százaléka jó eséllyel befolyásolható a civil reklámok útján, különösen a 25-35 év közötti városlakó hölgyek fogékonyak a nonprofitok üzeneteire.

Az 1% sorsában döntő jelentőségű, hogy az adózó saját kezűleg készíti-e el a bevallását, és az is a civilek esélyét javítja, ha ez elektronikusan történik – árulta el a civilszakértő. Számos érdekesség mellett kiderült a kutatásból az is, a megkérdezettek kb. harmada néhány héttel a rendelkező nyilatkozat leadása után már nem tudja felidézni, melyik alapítványra esett a választása.

Túl a 8 milliárdon

2011 után idén újra 8 milliárd fölé emelkedett a civilek között szétosztható adóforintok összege, habár így is messze vagyunk még a 2010-es adócsökkentés előtti, az 1% aranykorát jelentő 10 milliárdos értéktől. Az egy felajánlóra jutó átlagos 1 százalék értéke, idén kicsivel

több mint 4000 forint,

ez az öszeg 2009-ben még 6000 forint volt.

Sikerek

Az Országos Mentőszolgálat Alapítvány 27 százalékkal több adóforinthoz jutott (108 millió), belépve ezzel a 100 millió feletti 1%-felajánlást szerzők társaságába.

Ugyancsak jól szerepelt a legnagyobbak között a Szent Márton Gyermekmentőszolgálat (+26%, 132 millió) és az Együtt a Daganatos Gyermekekért Alapítvány (+29%, 121 millió).

Idén volt 15 éves Bátor Táborban, ahol beteg gyerekeket táboroztatnak Fotó: Adrián Zoltán - Origo

A legnagyobb ugrásokra, a támogatottság megtöbbszörözésére érthetően csak a középmezőnyben és a kisebb szervezetek között akadt példa: a 10 millió feletti értékben felajánlást szerzők körében kiemelkedik

a Magyar Gyermekonkológusok és Gyermekhematológusok Társasága.

Esetükben a tavalyi 6,6 millióról a négyszeresére, 26,7 millióra bővült idén a felajánlott szja 1 százalék összege. Valamint a Medicopter Alapítvány, ahol 5,7-ről 18,7 millióra nőtt a felajánlások értéke.