Szijjártó: A bevándorlás jelentős gazdasági kockázat

Szijjártó Péter a kínai Ningpóban
Szijjártó Péter
Vágólapra másolva!
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerint az illegális bevándorlás miatt - ha nem lehet megvédeni a külső határokat - "borulhat" a schengeni övezet, annak minden gazdasági hatásával együtt.
Vágólapra másolva!

Az illegális bevándorlásnak jelentős gazdasági kockázata van egész Európában, a külső határ megvédése nélkül fennáll a kockázata a schengeni övezet "borulásának", márpedig az övezet fennmaradása a magyar és a német gazdaságnak is érdeke - mondta Szijjártó Péter Budapesten.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Forrás: MTI/Kkm

A külgazdasági és külügyminiszter szerint a bevándorlási válság azt a kérdést is előhozza, hogy meddig tarthatók nyitva a belső határok, ha a külsőket nem lehet megvédeni.

- mondta Szijjártó.

A magyar-bajor vegyes bizottság ülésén, ahol Szijjártó Péter erről beszélt,

Beate Merk, az európai ügyekért és regionális kapcsolatokért felelős bajor minisztere kiemelte, hogy sok ponton azonosan látják a helyzetet.

Ő is azt mondta, hogy Európa külső határait védeni kell; "ismerni kell, hogy kik jönnek, és mit akarnak".