Budapesten átadták a legnagyobb Praktikert

Praktiker Váci út, az ország legnagyobb Praktikerének átadója 2016 október 6-án Praktiker Váci út, az ország legnagyobb Praktikerének átadója 2016 október 6-án
Praktiker Váci út, az ország legnagyobb Praktikerének átadója 2016 október 6-án
Vágólapra másolva!
Hat év után új áruházat nyitott a Praktiker Budapesten a Váci úton. Az áruház a tavaly Magyarországról kivonult egykori Baumax helyén nyílt. Az új áruház 12 ezer négyzetméteres, ez a legnagyobb egysége a magyar barkácsáruházláncnak. Az új Praktiker 80 embernek ad munkát.
Vágólapra másolva!

A Praktiker 18 éve nyitotta meg az első áruházát Magyarországon. A „házavatón” Karl-Heinz Keth, a Praktiker Kft. ügyvezető igazgatója azt mondta, a Praktiker már

magyar üzletlánc tavasz óta,

hiszen a Wallis többségi tulajdonában van.

Karl-Heinz Keth, a Praktiker ügyvezető igazgatója az ország legnagyobb Praktikerének átadóján Fotó: Szabó Gábor - Origo

Emlékeztetett arra, hogy a Praktiker az elmúlt időszakban a túlélésért harcolt, hiszen a német anyavállalatot felszámolták. A felszámolás a magyarországi üzletekre is hatással volt.
Ilyen rövid idő alatt még sosem készült el új Praktiker – mondta az ügyvezető. Nyolc hét alatt született meg a Váci úti áruház.

A Praktiker Váci úti üzlete Fotó: Szabó Gábor - Origo

A Praktiker Kft. tavaly

32,5 milliárd forintos árbevételt ért el,

7 milliárd forinttal többet, mint az előző évben, és a cég 2015-ben – hat év után – ismét nyereséges lett.

A társaság 2015-öt 916 millió forintos üzemi eredménnyel zárta az előző évi, 1,2 milliárd forintot meghaladó veszteség után.

A barkácsáruházlánc többségi tulajdonosa 75 százalékban a Wallis Asset Management Zrt., amelynek a teljes kiskereskedelmi vállalat, az ingatlanok és a márkanév is a tulajdonába került az év elején. A kisebbségi tulajdonos 25 százalékban Karl-Heinz Keth ügyvezető igazgató.

Az új Praktiker 80 embernak ad munkát Fotó: Szabó Gábor - Origo

A Praktikernek az új, Váci úti egységgel együtt 20 áruháza van az országban, közel 1300 embernek ad munkát, és több mint 300, többségében magyar beszállítóval dolgozik együtt. Az új tulajdonosok korábban azt közölték, hogy a barkácsáruházlánc hálózata két-három éven belül három-négy egységgel bővül.

A Praktiker piacvezető pozícióra tör, mondta az áruház avatóján Veres Tibor, a Wallis vezetője. És hozzátette, ez az első olyan áruház, ami a Wallis Asset Management Zrt. segítségével épült. Az áruház egyébként pénteken nyit.