Ajándékokkal bombáznak a hitelintézetek

Élete utolsó pillanatáig jótékonykodott az eltorzult arcú nő news bankkártya hitel
Vágólapra másolva!
Idén az első fél évben 15 százalékkal, 290 milliárd forintra nőtt a hitelkártyás vásárlások összege, míg a hitelkártyák száma évek óta 1,4 millió körül stagnál, derül ki a jegybank adataiból.
Vágólapra másolva!

A kártyahasználók egyre tudatosabbak, miközben kihasználják a kedvezményeket, igyekeznek elkerülni az átlagosan 30 százalékot is meghaladó kamat kifizetését. A bankok azonban így is jól keresnek rajtuk - írja a Világgazdaság.

A háztartások mintegy

122 milliárd forintnyi kamatozó kártyahitelt görgetnek,

amely alapján a hitelintézetek évi 45-50 milliárd forintnyi kamatot szedhetnek be az ügyfelektől. Ennek mindössze negyedét teheti ki a vásárlások utáni visszatérítés - írta a lap.

Tízezres ajándék 20 százalékos kedvezmény is járhat annak, aki hitelkártyát igényel Forrás: Thinkstock

A Világgazdaság számos bankot is megkérdezett az év végi akciókról. Ebből kiderült, hogy

akár 10-15 ezer forint készpénzt, vagy egyes üzletekben 20 százalékos kedvezményt

is kaphat a hitelkártyát most igénylő kliens. A hitel- és a betéti kártyás vásárlások forgalma is az utolsó negyedévben a legnagyobb a karácsonyi szezon miatt.