Továbbra is rekord alacsony szinten a munkanélküliség

2016.10.27. 10:15

A harmadik negyedévben – július-szeptemberben – 4,9 százalékon maradt a munkanélküliségi ráta, nem változott az előző három hónapos időszak óta, közölte a KSH. A statisztikai hivatal adatai szerint a foglalkoztatottak száma 126 ezerrel nőtt egy év alatt és a harmadik negyedévben 4 millió 390 ezer volt.

A múlt év azonos időszakához képest 66 ezerrel kevesebben, 226 500-an voltak állástalanok, míg a 15-64 éves korosztályban 67,1 százalékon állt a foglalkoztatottak aránya, 2,3 százalékponttal emelkedett a múlt év azonos időszakához képest a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) közlése szerint.

A 25-54 évesek, azaz a legjobb munkavállalási korúak munkanélküliségi rátája 1,3 százalékponttal, 4,3 százalékra csökkent egy év alatt. Az 55-64 évesek körében is 1,3 százalékponttal, 4 százalékra esett a munkanélküliek száma. A 15-24 éves korosztály munkanélküliségi rátája 4 százalékponttal, 12,7 százalékra csökkent, de a munkanélküliek majdnem ötöde továbbra is ebből a korcsoportból került ki, közölte a KSH.

Egyre többen dolgoznakForrás: AFP/PhotoAlto/James Hardy

A 15-74 éves munkanélküli férfiak száma 30 ezerrel, 122 ezerre, munkanélküliségi rátájuk 1,3 százalékponttal, 4,9 százalékra csökkent. A munkanélküli nők száma 36 ezerrel 105 ezerre, munkanélküliségi rátájuk 1,8 százalékponttal, 5 százalékra mérséklődött.

A Nyugat-Dunántúlon alig van munkanélküli

A munkanélküliség minden régióban mérséklődött. A ráta Nyugat-Dunántúlon volt a legalacsonyabb, 2,6 százalék, míg Észak-Alföldet – az 1,5 százalékpontos javulás ellenére is a legkisebb érték több mint háromszorosa – 8,7 százalékos mutató jellemezte.

A foglalkoztatottak közül 4 millió 346 ezren tartoztak a 15-64 évesek korcsoportjába, foglalkoztatási arányuk 67,1 százalékon állt, ami 2,3 százalékponttal több a múlt év azonos időszakához képest. A 15-64 éves férfi foglalkoztatottak létszáma 2,6 százalékkal, 2 millió 356 ezerre bővült, foglalkoztatási rátájuk 2,3 százalékponttal, 73,6 százalékra nőtt. A 15-64 éves női foglalkoztatottak száma 3 százalékkal, 1 millió 989 ezerre emelkedett, foglalkoztatási rátájuk 2,4 százalékponttal, 60,8 százalékra javult.

A fiatalok körében is javultak az adatok

A statisztikai hivatal szerint a 15-24 éves foglalkoztatottak létszáma 311 ezer volt, foglalkoztatási arányuk 2,4 százalékponttal, 29,1 százalékra nőtt. Az úgynevezett legjobb munkavállalási korú, 25-54 éves, valamint az idősebb, 55-64 éves foglalkoztatottak száma egyaránt emelkedett, előbbiek foglalkoztatási rátája 1,3 százalékponttal, 82,6 százalékra, utóbbiaké 4,1 százalékponttal, 50,6 százalékra.

A foglalkoztatás szintje a 15-64 évesek körében, a Közép-Dunántúl kivételével, valamennyi régióban emelkedett, legjelentősebben – 3,2 százalékponttal – Közép-Magyarországon. A foglalkoztatási ráta ugyanebben a régióban volt a legmagasabb, 71,5 százalék, Észak-Magyarországon pedig a legalacsonyabb, 62,1 százalék.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK