Egyszerűbb lesz bankot váltani

bankkártya
Vágólapra másolva!
Most érdemes átnézni banki költségeinket, ugyanis október 29-én lép hatályba az egyszerűsített bankszámlaváltás feltételeit és határidőit rögzítő kormányrendelet. Ennek értelmében az új választott banknál úgy lehet számlát nyitni, hogy a korábbi számlavezető pénzintézetnél személyesen meg sem kell jelenni az előző számla lezárására.
Vágólapra másolva!

Időről időre érdemes összehasonlítani a bankok számlacsomag ajánlatait, jelentős eltérések lehetnek ugyanis az elérhető konstrukciók között. Most különösen aktuális lehet a tájékozódás, ugyanis október 29-től hatályba lép az a kormányrendelet, amely rögzíti a fizetésiszámla-váltás feltételeit és határidőit - hívja fel a figyelmet a CIB Bank szakértője.

Be sem kell menni

Ennek értelmében az új bank elintézi a csoportos beszedési megbízások, állandó átutalási megbízások áthozatalát az előző pénzintézettől, valamint a beszedők és a számlára ismétlődő átutalást teljesítő felek tájékoztatását az új bankszámláról, továbbá – ha az ügyfél kéri – akár a korábbi számla lezárását is, így

az adminisztrációval, ügyintézéssel töltött idő jelentősen csökkenhet.

Az új jogszabály lehetővé teszi, hogy mi nevezzük meg azt a napot, amikortól az új bankszámlánkról szeretnénk fizetni rendszeres kiadásainkat. Amennyiben a bankok valamiért késlekednének, és miattuk csúszunk le egy számla befizetéséről, akkor kártérítést fizetnek az ügyfeleknek.

Forrás: Dreamstime

Bankszámlaválasztás előtt érdemes végiggondolni, milyen banki szolgáltatásokat veszünk rendszeresen igénybe. A bankszámla és az azon végzett tranzakciók bizonyos költségekkel járnak, azonban ma már találhatunk olyan számlát, amely díjmentes.

A bankok időről időre akcióval díjazzák nemcsak új, de már meglévő ügyfeleiket is. Érdemes odafigyelnünk ezekre az időszakos, akár egy-egy banki termékhez kapcsolódó lehetőségekre, így további kedvezményekre, akár pénzjóváírásra is szert tehetünk. Ugyanígy megtakaríthatjuk a bankkártyánk költségeit is, ha akciós időszakban igényeljük a kártyát.

Megéri váltani

A legjobb ajánlatokkal évente akár

- derül ki a BankRáció.hu bankszámla összehasonlítójából. A lakossági ügyfelek átlagosan havi 2 ezer forintot költenek bankszámlájukra. A bankváltással elérhető új csomagokkal pedig akár évi 15-20 ezer forintot is meg lehet takarítani. „Úgy látjuk, hogy a bankszámlát nagyon sokan egyfajta közműszolgáltatásként kezelik. Szükségük van rá, de a költségeket nem mindenki figyeli. Éppen ezért egy-egy átlagos ügyfél akár 10 évig is kitart a régi, drága bankszámlája mellett, holott ennyi idő alatt nagyon sokat változtak az ajánlatok" – mondta Gergely Péter, a BankRáció.hu szakértője.

Évi több tízezer forintot lehet spórolni, ha jól választ bankot Forrás: MTI/Faluldi Imre

Számokban ez annyit jelent, hogy aki

tíz éven keresztül nem vált bankot, az akár 150-200 ezer forinttal többet fizethet ki a bankolásért.

„Ezért érdemes alaposan áttekinteni a bankok kínálatát, a most megjelent jogszabály pedig a váltással járó adminisztrációt is csökkenti" – tette hozzá.