Problémás virslit árult a Lidl

virsli káposzta
Vágólapra másolva!
Alacsony hústartalmú, lengyel, 1 kilogrammos, vákuumcsomagolt Baroni baromfi virslit vont ki a forgalomból a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal. A termék a Lidl egyik üzletében volt kapható, a virsli hústartalma csak 18 százalék volt a Magyar Élelmiszerkönyvben előírt 40 százalékkal szemben. 
Vágólapra másolva!

A készítmény fő összetevőként 43 százalékban csontokról mechanikusan lefejtett húst, úgynevezett MSM-et tartalmazott. Az európai uniós előírások alapján azonban az MSM nem tekinthető húsnak, így a hústartalomba sem számítható bele.

A terméket tehát jogellenesen hozták virsli megnevezéssel forgalomba Magyarországon.

A Nébih ezért elrendelte az érintett tétel – amelynek a fogyaszthatósági ideje: 2016. október 29., tételazonosítója L:11732 0310280 –, valamint az ezzel azonos összetételű és jelölésű Baroni baromfivirslik kivonását a forgalomból.

A kép csak illusztráció Forrás: Jeremy Keith/Flickr

A közlemény szerint a hatósági intézkedésen túl a forgalmazó felvette a kapcsolatot a gyártóval, hogy a továbbiakban csak a jogszabályoknak megfelelően jelölt termékek kerülhessenek az üzletekbe.

2017. augusztus 1-jétől tovább szigorodnak majd

a Magyar Élelmiszerkönyv húskészítményekre vonatkozó előírásai, ugyanis a jövőre életbe lépő szabályok értelmében a virsli hústartalmának minimum el kell érnie az 51 százalékot, a termékben található MSM aránya pedig nem haladhatja meg a 10 százalékot – közölte a Nébih.

A Lidl Magyarország az MTI-hez eljuttatott reagálásában azt írta: a terméket a Nébih nem minőségi kifogás miatt hívta vissza, a termék minősége hatósági szempontból kifogástalan. Kizárólag megnevezése nem felel meg a jelenlegi hazai jogszabályi előírásoknak, ezért a terméket a Lidl Magyarország a hatóság határozatának értelmében kedden visszahívta az értékesítésből – hangsúlyozták.