Brüsszel elárulta, mit vár Magyarországtól

Európai Bizottság brüsszeli székháza
Belgium: European Commission, Brussels Jean Gilson belgisch Architektur Eurofahnen Berlaymont wehen Präsident Regierung Sanktionen Staatsbankrott
Belgium: European flags in front of European Commission in Brussels. Photo from 15. May 2015.
Vágólapra másolva!
Idén 2,1 százalékos, jövőre 2,6 százalékos, 2018-ban pedig 2,8 százalékos gazdasági növekedésre számít Magyarországon az Európai Bizottság, amely szerdán tette közzé Brüsszelben az esedékes őszi gazdasági előrejelzését mind az unió egészére, mind az egyes tagországokra nézve.
Vágólapra másolva!

A brüsszeli testület gazdasági és pénzügyi főigazgatóságának (EcFin) friss helyzetértékelése emlékeztet arra, hogy a magyar bruttó hazai termék (GDP) az idei év első felében „csak” 1,9 százalékkal nőtt, miközben a bővülés tavaly még 3,1, 2014-ben pedig 4 százalékos volt.

A visszaesés főként annak tudható be, hogy

mérséklődött az uniós források felhasználása és ezáltal csökkent azok növekedésserkentő ereje.

Az adatokból kiderült, hogy a beruházások az év első felében 16,5 százalékkal csökkentek, a magánfogyasztás azonban a bérek és foglalkoztatottság emelkedése nyomán 4,3 százalékkal nőtt.

A második félévben várhatóan élénkülni fognak a beruházások, a háztartások fogyasztása pedig tovább fog nőni a fogyasztói bizalom, illetve a kereskedelmi bankok hitelezési aktivitásának javulása következtében. Az értékelés ezen részében arra is kitértek, hogy 2016 kedvező év volt a mezőgazdaság számára Magyarországon.

A fogyasztás húzhatja a magyar GDP-t

A szakemberek szerint az idei év után a 2017-es és 2018-as növekedésnek is a hazai magánfogyasztás lesz a fő hajtóereje. A háztartások fogyasztása jövőre 4, azt követően pedig 3,6 százalékkal fog nőni várhatóan.

Az Európai Bizottság idén 2,1 százalékos, jövőre pedig 2,6 százalékos GDP-növekedést vár Magyarországtól Forrás: dpa Picture-Alliance/AFP/Daniel Kalker

Az elemzők emellett a beruházási trend javulására is számítanak az elkövetkező két évben az uniós források, a hazai kereslet fokozódása, valamint a nagyszabású autóipari befektetések nyomán.

Az uniós javaslattevő-végrehajtó intézmény becslései szerint

a magyarországi munkanélküliség tovább zsugorodik majd,

2017 egészét tekintve 4,7 százalékos, 2018-ban pedig 4,1 százalékos lesz az idei 5,1 százalékot követően. Mint írták, a munkaerőpiac „telítődése” nyomán

a bérek több mint 5 százalékkal fognak nőni a vizsgált időszakban.

Ennek kapcsán megjegyezték, a munkaerőhiány már jelenleg is problémát okoz az országban, különösen az ipar, az építőipar és a szolgáltatások területén.

Az árak emelkedését várják Brüsszelben

Az infláció fokozatosan emelkedni fog,

a fogyasztói árindex az idei 0,4 százalékról 2017-re 2,3 százalékra, majd 2018-ra 2,7 százalékra ugrik.

A szakértők úgy látják, hogy az infláció az emelkedő kőolajárak és az alacsony várakozások miatt csak fokozatosan fogja megközelíteni 2018 végéig a jegybank 3 százalékos célját.

Alacsony hiány és csökkenő államadósság

A költségvetési deficit szilárdan a 3 százalékos uniós tűréshatár alatt fog maradni, idén 1,5, jövőre és azután pedig 2,3 százalék körül várható az Európai Unió prognózisa szerint.

Az államadósság idén 1,3 százalékpontos csökkenéssel a GDP 73,4 százalékára mérséklődik,

2017-ben 72,5, 2018-ban pedig 71,8 százalékra lehet számítani.