A szállodások keresik megoldást a munkaerőhiányra

szálloda forgalom hotel szállás Hajdúszoboszló Hotel Atlantis ágy szálloda szoba belső
Hajdúszoboszló, 2011. július 12. Egy ágyat készítenek elő a vendégek számára Hajdúszoboszlón a közel két és félmilliárd forintból elkészült négycsillagos, újonnan átadott Hotel Atlantisban. MTI Fotó: Czeglédi Zsolt
Vágólapra másolva!
A turizmust változatlanul súlyos munkaerőhiány sújtja az országban, nemcsak a szezonális, hanem az egész évben nyitva tartó szállodákban, éttermekben egyaránt. A szállodaszövetség a Magyar Kereskedelmi és Iparkamarával együttműködve keresi az ágazat számára lehetséges megoldásokat és várja az ezzel kapcsolatos kormányzati intézkedéseket - mondta Niklai Ákos, a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének elnöke.
Vágólapra másolva!

Hozzátette: a munkaerőhiány nemcsak a szakszemélyzetben jelentős, de az adminisztratív, műszaki, vagy éppen takarítói, szobalány munkakörökben is.

Niklai Ákos a lehetséges és várt megoldások között említette:

  • a kormányzat által ígért járulékcsökkentést,
  • a szakmunkás képzés mennyiségének, minőségének és hatékonyságának javítását is.

Többek között azért, hogy pótolni lehessen a tartósan külföldön dolgozó szakácsokat, cukrászokat és felszolgálókat.

A turizmus minden főbb mutatója javul Magyarországon, a szektor idén év végéig jelentős növekedést produkálhat a vendégek számában és a bevételetekben is.

A kép csak illusztráció Forrás: MTI/Czeglédi Zsolt

Szeptemberben

a szállodák vendégéjszakái 8,9 százalékkal növekedtek,

ezen belül a belföldi növekedés kiemelkedő 18 százalékos volt, míg a külföldi forgalom 3,7 százalékkal emelkedett.

A Balaton 20 százalék feletti növekedéssel fantasztikus bővülést produkált, de Budapesten is 5,3 százalékos növekedést mértek - ismertette.

Néhány országból jelentős növekedés volt, így Ukrajnából, Kínából több mint 30 százalékkal több turista érkezett, de Indiából,Izraelből, Koreából, valamint Csehországból, Romániából és Szlovákiából is kétszámjegyű volt a növekedés.

Sajnos Németországból, Olaszországból, Oroszországból kevesebb vendég szállt meg a szállodákban. Örülnek az ázsiai piac jelentős bővülésének, ugyanakkor nem szabad elfelejteni, hogy vendégeink 80 százaléka változatlanul Európából jön.