Már mindenki az olajkorszak utáni időkre készül

olaj kitermelés olajkitermelés
2856141 05/21/2016 An oil pumpjack in the Seversky district of the Krasnodar Territory. Vitaliy Timkiv/Sputnik
Vágólapra másolva!
Fontos ülésre készül az OPEC, de kicsi az esélye, hogy a kitermelés érdemi csökkentésről szülessen megállapodás, bármennyire szeretné is ezt egyik-másik tagország. Eközben a technológiai fejlődés szép lassan felforgatja az energiaellátás hagyományos modelljét, emiatt az energiacégeknek és a kitermelő országoknak előbb-utóbb jelentősen át kell alakítaniuk működésüket.
Vágólapra másolva!

Nem ütik rá a pecsétet az olajkitermelés érdemi csökkentéséről korábban született megállapodásra a tagországok a szervezet novemberi csúcstalálkozóján – véli Horváth Ákos, a Pioneer Alapkezelő elemzője. A szakértő mai sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott, hogy ha még ez bekövetkezne is, akkor sem bírna túlzott jelentőséggel az olajpiacon, mert a kartell súlya csökken, és a tagországok között is vannak olyanok, amelyek a csökkentett kvóta eléréséig is tovább növelhetnék a kitermelést, együttesen akár több mint napi egymillió hordóval.

A megállapodás ratifikálása

leginkább Szaúd-Arábia ellenállásán bukhat el,

ugyanis a világ legnagyobb kitermelője továbbra is a piacszerzés lehetőségét látja az alacsony olajárakban, és feltehetőleg azt is jól látja, hogy kicsivel a jelenlegi árszintek felett ismét üzembe állhatnak az amerikai palaolaj-kitermelő kapacitások, amelyek korábban átírták a szabályokat a kőolaj világpiacán.

Forrás: Sputnik/Vitaliy Timkiv

Az Egyesült Államokban a texasi Permi-medence palaolaj-lelőhelyén a kitermelési költségek a jelentős technológiai beruházások következtében 30 dollárra csökkentek. Itt és a többi mezőn is gyorsan üzembe tudják állítani a kapacitásokat, amint a világpiaci ár a megfelelő szint fölé kerül.

A kvótacsökkentés elmaradása vagy egy kisebb kvótacsökkentés ilyen körülmények között azt jelentheti, hogy

2017-ben is kínálati nyomás alatt marad az olajpiac.

Márpedig ez számos kitermelő ország költségvetési pozícióját rontja. Ilyen mindenekelőtt maga Szaúd-Arábia, amelynek költségvetése 84 dolláros olajár mellett lenne egyensúlyban (2016-ban a GDP-arányos hiány 11,4 százalék lehet), és Oroszország, amely 80 dollár körül tudná egyensúlyba hozni költségvetését (ami idén „csupán" 3,7 százalékos mínuszt mutathat).

A kitermelő országok között a nagy különbséget a pénzügyi tartalékok mértéke okozza

Míg Venezuela lakossága a tartalékok hiánya és az eladósodottság miatt a jelenlegi olajár mellett kis túlzással éhezik, Norvégiának és Szaúd-Arábiának az okoz gondot, hogy az olajbevételekből képzett alapja hogyan reagáljon a világpiaci fejleményekre.

A szaúdi tartalékok két év alatt ugyan 33 százalékkal csökkentek,

de a nemrég bevezetett „költségvetési szigorral" az ország még sokáig kitarthat. A magas tartalékainak köszönhetően kényelmesebb helyzetben lévő Norvégiának egyelőre csak az okoz fejtörést, hogy nagy állami alapjából a jelenlegi hozamszegény környezetben hogyan tudja kivenni azt az évi 4 százalékos nyereséget, amit a költségvetés finanszírozásra szokott fordítani.

Más-más pozícióból, de mindkét állam a technológiai beruházások iránt mutat különös érdeklődést, ami nem véletlen, hiszen ezt teszik maguk a kőolajtermelő vállalatok is. „A piac szereplői világosan látják, hogy az egész energiaszektor jelentős átalakulás előtt áll, a betáplálói és felhasználói oldalon egyaránt végbemenő technológiai forradalom miatt" – mondja Horváth Ákos. A legnagyobb ágazati szereplők éppen ezért a beruházásra szánt összegek egy részét most éppen megújulóenergia-beruházásokba vagy más technológiákba fektetik, miközben készülnek a hagyományos ágazati modell átalakulására.

Néhány példa az olajcégek túlélési stratégiájára

• A Mol új stratégiája szerint 2030-ban az EBITDA 30 százalékát a szolgáltatások adják.
• A Shell és a BP óriási szélenergia-beruházásokat eszközöl.
• A Total megvásárolta a Saft akkumulátorgyárat, aminek bázisán teljesen új üzletágat épít.

Az ágazatot felforgató technológiák egyike az elektromos autózás. A világon eladott elektromos autók száma ugyan még mindig kicsi, de a növekedés az elmúlt években rendre meghaladta a 70 százalékot. A Nemzetközi Energia Ügynökség (IEA) becslése szerint 60 százalék feletti éves növekedési ütem mellett

ami nagyobb mennyiség, mint amiről most az OPEC kvótacsökkentés címszó alatt tárgyal. Sokat elárul az elektromos közlekedés jelentőségéről, hogy az IEA szerint a világon felszínre hozott kőolaj 63,7 százalékát a közlekedésben használják fel.

Forrás: Anadolu Agency/2016 Anadolu Agency/Sergey Anisimov

A szektort felforgató másik tényező az energiahordozó- és árambetápláló technológiák, illetve az elosztás és a felhasználás digitalizációja. A már említett texasi palaolajmezőn a kitermelési költségek nagyarányú csökkenésében jelentős szerepet játszik a „big data" forradalom, amelynek segítségével egy fúrásból sokkal több olajat tudnak a felszínre hozni. Ugyancsak a digitalizáció és az adatelemzés teszi hatékonnyá a megújuló energia rendszerbe fogadását és elosztását, ami a jelenlegi értéklánc felforgatásához vezethet.

Ugyanaz a háztartás, amelyik jelenleg energiafelhasználó, a jövőben könnyen lehet energiabetápláló is a nap egyes szakaszaiban. E sok millió kistermelő, valamint a ma még kiszámíthatatlannak mondott nagyobb megújulóenergia-kapacitások összehangolása új energia-ökoszisztémát hozhat létre, amelyben az alapvető források (atom és vízenergia) és a milliónyi kis szereplő mellett

a fosszilis energia egyre kisebb szerephez jut.

A trend még akkor is folytatódhat, ha erről Donald Trump kicsit másként gondolkodik.