Egy év múlva újranyit az Óvárosháza

Budapest Felújítás Régi budai városháza Régészeti feltárása Sajtóbejárárs Sajtótájékoztató Óvárosháza Úri utca 21
Vágólapra másolva!
A Várban lévő Óvárosháza épülete 2014-ben került a Pallas Athéné Domus Animae Alapítvány tulajdonába. A felújítási munkák végével az épületben az alapítvány és az győri Széchenyi István Egyetem közösen doktori képzést tart majd. Az épület nagy része pedig a nagyközönség, turisták számára is látogatható lesz. A tervek szerint az épületet 2017 második felétől lesz látogatható.
Vágólapra másolva!

Aprólékos kutatás zajlott a felújítási munkák előtt az épületben, mondta Bor Ferenc a H-Y Építéstörténeti és Műemléki Kft. ügyvezetője. Az épület két középkori házból áll, a két ház között pedig van egy sikátor.

Bor Ferenc, művészettörténész Fotó: Adrián Zoltán - Origo

Az épület az elmúlt két év régészeti, művészet- és építészettörténeti kutatásai nyomán a budai polgárváros egyik legjobban feltárt és dokumentált műemlékévé vált.

Sok mindennek adott helyet eddig az Úri utca 21.

Az épület a 13. század második felétől a budai polgárváros kialakulásától követhető nyomon. Helyén a középkorban valószínűleg öt kisebb telek illetve ház állt, amit az épület pincéi, földszinti falai, valamint az udvaron feltárt romok őriznek.

A töröktől való visszafoglalás után,

1688-ban lett az épület Buda városának városháza.


1723-ban a nagy tűzvészben a budai városháza is megsérült.

Az utolsó nagy jelleget adó építkezést a házon 1770-ben Matthaus Nepauer Buda egyik legjelentősebb barokk építőmestere végezte.

Fotó: Adrián Zoltán - Origo

1873-ban Buda, Pest és Óbuda egyesítésével a budai tanács megszűnt, a városháza épületét az I. kerületi elöljáróság foglalta el. Működött az

Úri utca 21-ben elemi leányiskola és egy fiú rajztanoda is.

Az épület alatt pincerendszer van, ami óvóhelyként szolgált a háborúban. A II. világháborúban súlyos károkat szenvedett az épület, amit 1945-ben a Fővárosi Múzeum gondozásba került. A felújítása 1952-ig tartott. Vármúzeum is működött itt, és a Magyar Tudományos Akadémia Nyelvtudományi Intézete is itt kapott otthont 1992-ig. Majd 2010-ig a Collegium Budapest for Advenced Study működött az egykori városháza épületében.

Az

Óvárosháza felső szintjén előadótermek, szemináriumi szobák, kutatóterek kapnak helyet.

Itt, a Pallas Athéné Domus Animae Alapítvány és a győri Széchenyi István Egyetem megállapodásának keretében, idén szeptemberben elindult angol nyelvű Transzdiszciplináris Doktori Program működik majd.

Az angol nyelvű Transzdiszciplináris Doktori Programnak ad majd helyet az Úri utca 21. szám alatt álló épület Forrás: Pallas Athéné Domus Animae Alapítvány

Az alapítvány a sokáig zárt intézményt újra megnyitja az érdeklődők számára. Az épület földszintjén és a pincében a turisták számára nyitott terekben helyet kap majd könyvesbolt, étterem és kiállítótér is.

Megkezdődött az Óvárosháza felújításának befejező üteme Fotó: Adrián Zoltán - Origo

A Pallas Athéné Domus Animae Alapítvány célja, hogy a régi korokhoz illeszkedve jöjjenek létre a 21. század elvárásainak megfelelő modern terek.

A felújítást követően néhány különleges helyen az épület múltja is láthatóvá válik,

egykori kőkeretek, kapuk és ablakok jelennek majd meg,

a látogatók a padlóba beépített üvegfödémeken keresztül láthatják a múlt egy-egy darabját.

A stukkók is láthatóak lesznek Fotó: Adrián Zoltán - Origo

A tulajdonos a középkori és barokk tereket magyar tervezők és iparművészek termékeivel tölti meg élettel, ezzel is támogatva a magyar kreatív ipart.

Az értékmentő munkának köszönhetően megújult az épület tövében álló városvédő Pallas Athéné szobor is, amely jelképévé vált Ráday Mihály híres örökségvédelemmel foglalkozó műsorának.

Fotó: Adrián Zoltán - Origo

Az Óvárosháza felújítási munkálatai az utolsó szakaszba értek, a Pallas Athéné Domus Animae Alapítvány közzétette az épület II. ütemének kivitelezésére vonatkozó nyilvános közbeszerzési eljárást, melynek becsült értéke 3, 6 milliárd forint.