Csökkent az álláskeresők száma

adatlap ír SZELLEMI TEVÉKENYSÉG Budapest, 2011. augusztus 1.
Egy álláskereső adatlapot tölt ki a Budapest Főváros Kormányhivatala Munkaügyi Központjának Baross utcai kirendeltségében. A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) közlése szerint a munkanélküliség
Budapest, 2011. augusztus 1. Egy álláskereső adatlapot tölt ki a Budapest Főváros Kormányhivatala Munkaügyi Központjának Baross utcai kirendeltségében. A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) közlése szerint a munkanélküliségi ráta 2011. második negyedévében az első negyedévi 11,6 százalékról és az egy évvel korábbi 11,1 százalékról 10,8 százalékra csökkent. MTI Fotó: Szigetváry Zsolt
Vágólapra másolva!
A nyilvántartott álláskeresők száma 16,9 százalékkal csökkent Magyarországon egy év alatt, a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat (NFSZ) nyilvántartásában az októberi zárónapon 277,8 ezer álláskereső szerepelt, közel 60 ezerrel kevesebb, mint egy éve.
Vágólapra másolva!

Az év tizedik hónapjában a nyilvántartott álláskeresők aránya a gazdaságilag aktív népességhez viszonyítva 6,2 százalék volt, a munkavállalási korú népességhez mért relatív ráta pedig 4,1 százalék.

Októberben 47,6 ezer álláskereső kérte nyilvántartásba vételét a kirendeltségeken, 11,1 százalékuk első alkalommal regisztrált. Az új belépők száma az előző évinél 6 százalékkal kevesebb volt. Az álláskeresők 12,0 százaléka, 33,3 ezer volt pályakezdő.

Az álláskeresők 29,2 százaléka - 81,0 ezer ember - tartósan, több mint egy éve keresett már munkát, ez 18,2 százalékponttal jobb arány az egy évvel korábbinál. Az NFSZ adatai szerint az év tízedik hónapjában 141,8 ezer álláskereső volt jogosult pénzbeli ellátásra, 40,0 százalékuk álláskeresési ellátásban, a többiek szociális jellegű támogatásban részesültek. Az álláskeresők 49,0 százaléka semmilyen pénzbeli támogatást nem kapott.

Egy álláskereső adatlapot tölt ki Forrás: MTI/Szigetváry Zsolt

A foglalkoztatók 37 ezer új betölthető álláshelyet jelentettek be októberben, ezek 56,3 százalékához igényeltek támogatást. Az újonnan bejelentett támogatott álláshelyek száma 20,9 ezer volt, amelyek több mint a fele a közfoglalkoztatáshoz tartozott. Októberben 134,8 ezer álláslehetőség állt rendelkezésre, amelyből 93,2 ezer betöltetlen maradt. Az év tízedik hónapjában 442 munkavállaló csoportos létszámleépítését jelentették be a foglalkoztatók.

Az elbocsátások a szektorok közül főként az energiaipart és az építőipart, területileg pedig a fővárost, Komárom-Esztergom megyét és Vas megyét érintették.

A Nemzetközi Munkaügyi Szervezet (ILO) által használt munkanélküliségi ráta 4,9 százalékos volt a július-szeptemberi gördülő negyedévben, ami azt jelenti, hogy a 15-74 éves népességből 226,5 ezren voltak munka nélkül. A ráta az előző év azonos időszakához képest 1,5 százalékponttal csökkent.