Itt a Lego nagy dobása

Lego Sbrick startup interju
Lego, Sbrick, startup
Vágólapra másolva!
A dán Lego játékgyártó megnyitotta első kínai gyárát, ami Ázsiában is az első.
Vágólapra másolva!

A China Daily című kínai napilap beszámolója szerint az ország keleti felében létesült gyár egy éven át mostanáig tesztüzemmódban működött.

A 160 ezer négyzetméter alapterületű gyárban 1200 embert foglalkoztatnak.

A Lego kínai gyárában előállított játékokat elsősorban az ázsiai piacokon értékesítik majd.
A dán vállalat a következő négy évben

40 kínai városban tervez boltot nyitni.

A Lego 1993-ban jelent meg termékeivel a kínai piacon, ahol a tavalyi forgalma 30 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit.

A Lego megnyitotta első kínai gyárát Fotó: Hirling Bálint - Origo

A világszerte csaknem 18,5 ezer alkalmazottat foglalkoztató Lego idei első félévi adózott eredménye 3,49 milliárd dán korona (469 millió euró) volt, alacsonyabb, mint az előző évi 3,55 milliárd koronás rekord.

Forgalma ugyanakkor 14,14 milliárd koronáról

15,70 milliárd koronára

(2,1 milliárd euró) emelkedett.