Bátrabban nyúlnak hitelért a kisvállalkozások

bankfiók, árfolyamrögzítés, Egy ügyfél intézi banki ügyeit az MKB Bank Váci utcai fiókjában, Budapesten
Vágólapra másolva!
A legfrisebb adatok szerint csaknem 47 milliárd forintnyi hitelt igényeltek a hazai kis-és középvállalkozások a Magyar Fejlesztési Bank uniós forrásból finanszírozott úgynevezett kamatmentes hitelkeretéből. A beadott kérelmek hozzávetőleg felét már folyósították is az érintett kisvállalkozások számlájára – tájékoztatta az Origot az MFB Zrt.
Vágólapra másolva!

A legtöbbet a feldolgozóiparban és a kereskedelemben működő vállalkozások igényelték. Ez is jól mutatja, hogy a kisvállalkozások hitelfelvételi kedve hosszú évek visszaesése, majd az azt követő stagnálás után ismét növekszik.

A Magyar Fejlesztési Bank (MFB) idén májusban kezdte meg, úgynevezett MFB pontokon keresztül az első európai uniós hiteltermék, a Mikro, Kis- és Középvállalkozások Versenyképességének Növelése Hitel értékesítését.

A nulla százalékos kamat mellett igényelhető visszatérítendő támogatás elsősorban olyan mikro, kis-és középvállalkozásoknak nyújt segítséget, amelyek eddig kiszorultak a finanszírozásból.

A kezdetben 44 milliárd forintos keret azonban úgy tűnt, nem lesz elegendő, így októberben a kormány 70 milliárd forintra emelte a hitelprogramban elérhető forrás összegét.

Banki ügyintézés Forrás: MTI/Marjai János

A legfrissebb számok alapján az összes beadott kérelemből 24,4 százalék köthető a kereskedelmi szektorhoz, illetve jelentős a feldolgozóipari cégek kérelme. A vállalkozások általában 150 millió forint alatti összegért nyújtanak be hitelkérelmet – mondták az Origonak az MFB-nél. Míg a kereskedelmi vállalatok elsősorban az ingatlanfejlesztésre fókuszálnak a feldolgozóipari vállalatok fókuszában a géppark fejlesztése és a gépjármű-beszerzések állnak.

Idén egyértelműen látszik a trendforduló: a Magyar Nemzeti Bank (MNB) november végén kiadott Pénzügyi stabilitási jelentése szerint hosszú évek visszaesése, és az elmúlt esztendő eleje óta tapasztalható stagnálás után

2016 harmadik negyedévében éves összevetésben a hitelkereslet 7,3 százalékos növekedését mérték az MNB szakértői a kis-és középvállalati szektorban.

A bankok főként a hosszú futamidejű hitelek iránti kereslet élénkülését érzékelték a vizsgált időszakban, amelynek további bővülését várják a következő fél évre is.

Hasonló pozitív hitelfelvételi kedvről számol be a CIB Bank is: a pénzintézet tájékoztatása szerint a

saját ügyfélkörében tavaly 20 százalékkal nőtt a finanszírozott ügyfélszám.

A kereskedelmi szektorban például több évnyi csökkenést követően az idei évben itt is bővülés tapasztalható, az első félévben hozzávetőlegesen 15 százalékkal nőttek a beruházások. Ezek a cégek elsősorban – a CIB statisztikái szerint 72 százalékban - folyószámlahiteleket igényelnek Ezen hiteleknek nagy népszerűsége nem meglepő a szektorban – közel 40 százalékkal többet igényelnek az átlagnál -, hiszen a kereskedelemben sok esetben a halasztott fizetésű számlákat állítanak ki, a hitel az ebből adódó likviditási problémák áthidalására ez a konstrukció ideális megoldás lehet – írta közleményében a bank.

A cikk megjelenését a CIB Bank támogatta!