Nyékládháza is kap az ötvenmilliárdból

Vágólapra másolva!
Azok kapnak a költségvetési pénzből, akik az elmúlt években nem adósodtak el. Az összeget csak fejlesztésre lehet költeni, bérre, jutalomra nem.
Vágólapra másolva!

A kormány összességében 50 milliárd forintot juttat mindazon önkormányzatoknak fejlesztésekre, amelyek az elmúlt években nem adósodtak el, és ezért nem részesültek az adósságkonszolidációban.

Hajdúszoboszló kapta az ilyen címen kiutalt legtöbb pénzt, 400 millió forintot, Nyékládháza két részletben 181-181 millió forint kapott.

Tállai András, a Nemzetgazdasági Minisztérium parlamenti és adóügyekért felelős államtitkára, a térség országgyűlési képviselője Nyékládházán azt mondta: a 3200 magyar önkormányzat túlnyomó többsége, mintegy kétezer település adósodott el, ezért döntött úgy a kormány és az Országgyűlés, hogy konszolidálja az önkormányzatokat, átvállalja adósságukat,

ugyanakkor támogatja azokat, amelyek nem adósodtak el.

Urbán Sándorné a város független polgármestere elmondta: a pénzből egyebek mellett a művelődési házat, az iskola konyhájának épületét, a polgármesteri hivatalt és utakat újítottak fel, mindezt saját erőből nehezen tudták volna megvalósítani.

A most kapott összegből elsősorban a település úthálózatát fejlesztik.

A kormánytól most és a korábban kapott pénz összességében a város költségvetésének felét teszi ki.