Magasabb lehet a nyugdíja

idős fiatal nyugdíj
SOCIAL AID FOR ELDERLY PERSON B. BOISSONNET / BSIP
Vágólapra másolva!
Tízből hat pénztártag kifejezetten elégedett az önkéntes nyugdíjpénztárak által elért hozameredményekkel, ez derül ki az Önkéntes Pénztárak Országos Szövetségének felméréséből. Az ÖPOSZ szerint a szektor év végi befizetési rekordra számít.
Vágólapra másolva!

Az ÖPOSZ rekordbefizetésre számít a tagok részéről az év végén, mivel a többségük tudja, hogy az év végéig beérkező egyéni befizetéseik után 20 százalék, akár

150 ezer forint adó-visszatérítés is igénybe vehető,

és aki teheti ilyenkor tudatosan él is az adóelőny maximalizálásának és számlája gyarapításának lehetőségével.

Az Önkéntes Pénztárak Országos Szövetsége a Budapesti Értéktőzsdével közös kutatásában azt kérdezte a tagoktól, hogy ismerik-e az önkéntes nyugdíjpénztárak eredményeit, hozamait, milyen hozamelvárásokat támasztanak a kasszákkal szemben.

A önkéntes nyugdíjpénztárak átlagos hozama 4,5 százalék körül alakul Forrás: Dreamstime

"A többség tisztában van a kasszák eredményeivel és elégedett az általuk elért hozamokkal" – mondta Kravalik Gábor az ÖPOSZ elnöke. A pénztártagok többsége, 65,5 százaléka ismeri az önkéntes nyugdíjpénztárak által nyújtott hozameredményeket.

A hozam 4,5 százalék körül mozog

A tagok 54,3 százaléka ráadásul kifejezetten elégedetten nyilatkozott pénztára hozameredményeiről, 5,7 százalék maximálisan elégedett, tehát összesen

60 százalékos az elégedett tagság aránya.

A többség ideális esetben 4-7 százalék közötti éves hozamot várna el a pénztárban elhelyezett nyugdíjmegtakarítására.

Az elmúlt 15 évet tekintve az elvárások találkoztak a tagok igényeivel, hiszen még a múlt évi alacsony kamatkörnyezetben is

4,5 százalék körüli reálhozamnak örülhettek,

akik az önkéntes nyugdíjpénztárakkal takarékoskodtak nyugdíjukra – mondta az ÖPOSZ elnöke.

Tízből hatan követik a vagyonuk gyarapodását

A kutatás szerint a megkérdezett pénztártagok között a teljes tagsághoz mérten némileg felülreprezentáltak azok, akik nem az egy-egy pénztártagnak automatikusan biztosított kiegyensúlyozott portfólióban, hanem másik portfólióban gyarapítják a vagyonukat, ez pedig egyértelműen a tudatosság jele.

Ha most maximalizálja befizetését, akár 150 ezer forinttal is növelheti megtakarítását Forrás: BSIP/B. BOISSONNET / BSIP/B. Boissonnet

A válaszadó tagok 34 százaléka évente egy alkalommal, 26 százalékuk pedig évente több alkalommal is megnézik a megtakarításuk alakulását. Tízből hat tag tehát rendszeresen ellenőrzi, hogyan gyarapodott a vagyona, tehát kisebbségben vannak, akik ritkán, alkalomszerűen, vagy egyáltalán nem nézik meg a pénztári számlájukat.

Az ÖPOSZ szakértői az év végi befizetési hajrának köszönhetően rekordbefizetést várnak.

Egy kismintás kutatás szerint ugyanis a tagok közül gyakorlatilag mindenki hallott arról, hogy a december 31-ig teljesített önkéntes pénztári egyéni befizetések után 20 százalék, akár 150 ezer forint adó-visszatérítés is igénybe vehető, és aki teheti ilyenkor tudatosan él is az adóelőny maximalizálásának és számlája gyarapításának lehetőségével.