Fordulat várható az építőiparban

építkezés házépítés betonozás tető
Vágólapra másolva!
Az építőipar teljesítményének növekedése ugyan az idén megtorpan az előző uniós költségvetési ciklus forrásainak kifutása miatt, jövőre azonban már fordulat várható - mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ) ünnepi évzáró közgyűlésén.
Vágólapra másolva!

A miniszter kiemelkedőnek nevezte az építőipar magyar gazdaságban betöltött szerepét, amelynek súlya a tavaly

a GDP-ben elérte a 6,4 százalékot.

Hozzátette, hogy az ágazat versenyképességének javulásában komoly potenciál van.

Forrás:Kiss József - Origo

A gazdaság növekedése, a vállalkozások fejlesztései, az állami és az önkormányzati beruházások alakulása és a lakosság jövedelmi helyzetének javulása segítik a szektor fejlődését.

A magánberuházások főként a lakásépítési programok miatt már ebben az évben is nőnek. A kormány építőipart érintő intézkedései várhatóan 2017-től fejtik ki igazán a hatásukat, a kormányzati ciklus végéig 40 ezer lakás épülhet - közölte Varga Mihály.