Vágólapra másolva!
A szakemberhiányra panaszkodik a Kéményseprők Országos Szakszervezete - írta pénteki számában a Magyar Nemzet és a Népszava.
Vágólapra másolva!

Vámos Csaba, a szakszervezet elnöke szerint

a szakszerű, biztonságos kéményseprő-szolgáltatáshoz szükséges szakembereknek alig a fele maradt az ágazatban.

Az elnök elmondta, júliusban az Országos katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) vette át a kéményellenőrzési szolgáltatást, a szakemberhiány miatt azonban bizonyos, hogy az OKF kéményseprői

az év végéig nem lesznek képesek ellátni az alapvető szolgáltatatást,

például a tüzelő-fűtő berendezések ellenőrzését, tisztítását és kötelező felülvizsgálatát.

A szakszervezeti vezető arról is beszámolt a lapoknak, hogy az OKF közfoglalkoztatottakkal töltené föl a létszámot, de az új szakemberek csak jövő év közepétől állhatnának munkába. "Ha az OKF hallgatott volna a szakszervezetre, és átvette volna 900 főből álló teljes szakembergárdát, nem csak 450-500 főt, akkor most nem lenne probléma" - mondta.