Idén már kétmilliárd forint bírságot vetett ki az MNB

Magyar Nemzeti Bank
Vágólapra másolva!
A jegybank idén több mint kétmilliárd forint bírságot szabott ki jogosulatlan pénzügyi szolgáltatókra, és több olyan piacfelügyeleti eljárást is lefolytatott, ahol még a károkozás előtt sikerült megakadályozni az engedély nélküli betétgyűjtést, olvasható az MNB mai közleményében.
Vágólapra másolva!

A jegybank a jogosulatlan piaci tevékenység megakadályozására 2016-ban elsősorban az engedély nélküli betétgyűjtése, a jogosulatlan befektetési szolgáltatás, illetve a bejelentés nélküli tőkepiaci ügynökök kapcsán folytatott eljárásokat.

E tevékenységek mindegyikénél a valós piaci kamatokat lényegesen meghaladó kamatot, hozamot ígérnek a befektetőknek, így próbálva népszerűvé válni,

olvasható a Magyar Nemzeti Bank (MNB) közleményében.

Az ügyfelek számára alapvető fontosságú, hogy még ügyletkötése előtt azonosítsák a szolgáltatót, a kínált szolgáltatás típusát és kockázatait.

Az engedély nélküli pénzügyi szolgáltatók esetében azon, például rokonoktól, ismerősöktől érkezett megnyugtató jelzések sem jelentenek biztonságot, mely szerint nekik magas hozamokat fizetett ki az adott szolgáltató.

Az ilyen típusú ügyleteknél gyakorta a később szerződők befizetéseiből teremtik elő a korábbi ügyfelek hozamait.


Ez év decemberig az MNB 25 piacfelügyeleti eljárást zárt le, amelyek kapcsán több mint 2,3 milliárd forint bírságot szabott ki. A még le nem zárt vizsgálatokkal együtt az MNB átlagosan évente mintegy 40-50 piacfelügyeleti eljárást végez.

Ezek közül idén több olyan is volt, amelyek nyomán a jogosulatlan betétgyűjtést annak tényleges megkezdése vagy jelentősebb károkozás előtt sikerült megakadályozni.

Magyar Nemzeti Bank Forrás: MTI/Balaton József


A jogosulatlan tevékenységek rendkívül kockázatosak az ügyfeleknek. A jogosulatlan betétgyűjtésnél, állítólagos értékpapír- vagy kölcsönügyleteknél semmilyen biztosíték sincs a befizetett tőke vagy kamat/hozam visszafizetésére.

Ezekre nem vonatkozik az Országos Betétbiztosítási Alap vagy a Befektető-védelmi Alap garanciája sem.


A jogosulatlan tevékenységet végzők – bűncselekményt is elkövetve – vagy szándékosan meg kívánják téveszteni a befektetőket ezen ügyleteknél, vagy nincs is pénzügyi, tőkepiaci ismeretük, tapasztalatuk.

Magyarországon pénzügyi tevékenység csak az MNB engedélyével vagy regisztrációjával végezhető.