Csökken az áfa, ennyit csökkent az Aldi

Aldi bevásárlókocsi áruház
Aldi bevásárlókocsik
Vágólapra másolva!
Januártól jelentősen csökken a baromfihús és a tojás áfája, ennek a boltokban is árcsökkenést kell hoznia. Az Aldi most azt jelentette be, hogy ők annál is többet engednek az árból, mint amennyi az áfacsökkentésből következne.
Vágólapra másolva!

A januártól esedékes élelmiszeráfa-csökkentés miatt a baromfihús és a tojás forgalmi adója 27 százalék helyett 5 százalék lesz, így a 22 százalékpontos áfacsökkentés révén az érintett termékek mintegy 17 százalékkal kerülnek majd kevesebbe. Az Aldi azonban azt írja közleményében, hogy vásárlóinak nem csak az áfaváltozásból adódó árelőnyt adja tovább, hanem minden érintett termék bruttó árát 22 százalékkal csökkenti. Vagyis, ha eddig 127 forintba került egy baromfitermék, most 99 lesz (105 helyett).

Forrás: Wkipedia Common - Onderwijsgek

Azt is hozzáteszik, hogy az árcsökkentés nem egy akciós periódusra vonatkozik, hosszabb távon lesz olcsóbb, az érintett – egyébként kizárólag magyar beszállítóktól származó – 31 termék.