Egy családi ház fél év alatt eladható

kölcsön, hitel, lakásvásárlás
Vágólapra másolva!
A panellakást lehet a leggyorsabban eladni ma Magyarországon, derült ki az Otthon Centrum felméréséből. Átlagosan egy családi házat fél év, míg egy társasházi lakást három hónap alatt lehet eladni.
Vágólapra másolva!

2016-ban a családi házak átlagos értékesítési ideje az előző évhez képest 14 százalékkal, 189 napra csökkent, a téglaépítésű társasházi lakásoké az előző évihez hasonló maradt, míg a panelek átlagos eladási ideje 15 százalékkal emelkedett, írja közleményében az Otthon Centrum (OC).

A lakásértékesítési idő a fővárosban a legrövidebb

a panelek, a társasházak és a családi házak esetében is. Budapesten kívül a használt téglalakásokat a nyugati, a paneleket a keleti országrészben, míg a használt családi házakat Pest megyében adták el átlagosan a leggyorsabban. Az ingatlanközvetítő portál szerint 2017-ben is elsősorban a fővárosban és környékén, valamint a nyugati országrészben lesz könnyebb dolguk az eladóknak.

Az átlagos értékesítési idő ingatlantípusonként és régiónként (2016, előzetes adatok, nap)
Budapest kelet nyugat Pest megye átlag
használt téglalakás 80,7 107,2 89,7 108,7 88,7
használt panellakás 63,5 75,4 81 78,1 72
használt családi ház 169,8 187,3 204,5 176,1 188,9
Forrás: Otthon Centrum

Budapesten kívül átlagosan a legrövidebb idő alatt Pest megyében keltek el a családi házak: míg a fővárosban 170 napra volt szükség, az agglomeráció településein ez átlagosan 176 nap volt, azaz közel fél évet vártak a Pest megyében családi házat eladók, míg vevőjük akadt.

A használt családi házat a legnehezebb eladni Forrás: Dreamstime

A használt paneleket keleten adták el leghamarabb, míg a téglalakások átlagos értékesítési ideje a nyugati régióban volt a legrövidebb a fővároson kívül: a paneleket átlagosan 75 nap alatt, míg a téglaépítésű társasházi lakásokat 90 nap alatt értékesítették, derült ki az OC felméréséből.

Az elmúlt években legnehezebben a válság éveiben lehetett ingatlant eladni, azonban

2013 óta folyamatosan csökkent az átlagos értékesítési idő

a hálózat által értékesített lakóingatlanoknál. A társasházi lakások esetében tavaly a válság előtti évek során megszokott két-három hónapra csökkent az átlagos értékesítési idő, míg a családi házaknál is 20 százalékkal csökkent a hirdetés feladásától a szerződés megkötéséig eltelt időszak hossza, de még mindig egy hónappal hosszabb, mint 2009-ben volt, közölte az OC.

A panel megy el a leggyorsabban

Felmérésük szerint 2016-ban az éves adatok előzetes feldolgozása alapján a családi házak átlagosan 189 nap alatt, a társasházi lakások 89 nap alatt keltek el. A panellakások esetében 2016-ban átlagosan pár nappal több időre volt szükség, de a bő 2 hónap továbbra is a legrövidebb értékesítési idő.

Soóki-Tóth Gábor, az Otthon Centrum elemzési vezetője szerint az átlagos értékesítési időhöz képest az egyes kategóriákban nagy eltérések mutatkoztak a különböző régiókban. A hálózat által 2016-ban a legrövidebb idő alatt eladott lakásainál

a rekorderek legtöbbje hagyományos építésű társasházi lakás.

Paneleknél találunk néhány nap, maximum egy hét alatt elkelt ingatlant Kelenföldön, Békásmegyeren, de Újpalotán is. Ezek a lakások jellemzően egy-két szobásak, de nem feltétlenül frissen felújítottak, inkább átlagos minőséget képviselnek. Van, aki kifejezetten lelakott ingatlant keres – az értékesítés gyorsasága inkább attól függ, mennyire reálisan látja az eladó, mennyit ér a lakása, olvasható a közleményben.