Rekordot döntöttek a Jaguar Land Rover eladásai

land rover discovery
Vágólapra másolva!
Új értékesítési csúcsot döntött a Jaguar Land Rover, tavaly 583 ezer 312 gépkocsit adott el Nagy-Britannia legnagyobb autógyártója.
Vágólapra másolva!

Az előző évhez képest 20 százalékkal bővült az eladott gépkocsik száma 2016-ban.

Az összes eladott autó egynegyede a cég legnagyobb piacán, Európában talált gazdára.

A legjobban a Jaguar modellek teljesítettek, ezekből 77 százalékkal több fogyott 2015-höz képest. Az indiai székhelyű Tata vállalatcsoport tulajdonában lévő Jaguar Land Rover 2020-ra már egy millió autó eladását tervezi.

Land Rover discovery Forrás: Land Rover

A társaság ugyanakkor arra figyelmeztetett, hogy új vámok sújtják majd azután, hogy Nagy-Britannia kilépett az Európai Unióból. Amennyiben a szigetország elhagyja az egységes európai piacot, és a Kereskedelmi Világszervezet (WTO) szabályai szerint kereskedik Európával, az a társaság számításai szerint egy milliárd fonttal csökkentené nyereségét.

A Jaguar Land Rover 2008-ban került indiai kézbe, azóta a Tata jelentős beruházásokat hajtott végre a társaságnál. Brazil és kínai gyárak alapítása után két év múlva Szlovákiában tervezi megnyitni legújabb gyárát a Jaguar Land Rover.