Ebben a szakmában diploma nélkül is jól kereshet

2017.01.11. 09:21

A 2016-os évben felgyorsult lakáspiaci élénkülés remélhetőleg növekedési pályára állítja majd az elmúlt években többszöri árbevétel csökkenést elszenvedett ingatlanközvetítéssel foglalkozó hazai vállalkozásokat. A piaci szereplők számának zsugorodása is megállhat az idén, mondta Hantos Zoltán az Opten céginformációs szolgáltató projektmenedzsere.

A hazai ingatlan forgalmazással foglalkozó vállalkozások 2012-ig emelkedett, majd kis mértékben csökkent 2013-ban. A 2014-es minimális növekedést nem számítva, folyamatosan csökkenő tendenciát mutat. A tavalyi évben a 2012-ben működő 4142 darabvállalkozás helyett, már csak 3988 darab ingatlanközvetítő maradt talpon Magyarországon.

 

Forrás: Opten


A szektor árbevételének alakulását nézve nem beszélhetünk több évig tartó növekedésről vagy csökkenésről. A 2011-2012-es évek közötti csökkenést 2013-ban egy jelentősebb árbevétel növekedés követte, amely 2014-ben megbicsaklott, de 2015-ben a szektor ismét jelenős 13,3 százalékos bevételbővülést ért el. Az alkalmazotti létszám a vizsgált években a 2012-es jelentős növekedést, majd a rákövetkező évi jelentős csökkenését leszámítva nem változott, de a tavalyi létszámadat azt mutatja, hogy a kedvező gazdasági kilátások teljesülése esetén itt is létrejöhetnek még új munkahelyek.

A lakásépítések megugrottak tavaly és idén is növekedésre számítanak az elemzők

Fotó: Kiss József - Origo

A szektor szereplőinek 36,5 százaléka egyéni vállalkozás keretében végzi tevékenységét, ezek jellemzően egyfős vállalkozások, ahol a létszám az önfoglalkoztatás keretében alkalmazott vállalkozó magánszemélyt jelenti, árbevétel tekintetében pedig a piacon működők alsó harmadába tartoznak.

Stabilizálódnak a cégek

Kedvező képet mutat a szektor teljesítményéről, hogy a megszűnt cégek aránya 5 év folyamatos növekedés után a tavalyi évben végre csökkenésnek indult, ami azt mutatja, hogy a megmaradt piaci szereplők stabilizálták helyzetüket.

Mivel a piacképes ingatlanok és a fizetőképes kereslet jelentős része is a fővárosra és környékére koncentrálódik nem meglepő, hogy e cégek jelentős része itt végzi gazdasági tevékenységét.

Forrás: Bucsky Péter

A 2016-ban működő 3998 darab cég több mint 65 százaléka a Közép-magyarországi régióban működik és a szektor árbevételének 79,08 százalékát is ők adták 2015-ben.

Árbevétel tekintetében a központi régiótól messze leszakadva áll

  • a Nyugat-dunántúli régió 4,82 százalékkal,
  • szorosan mögötte az Észak-alföldi régió 4,07 százalékkal,
  • a Közép-dunántúli régió 4,00 százalékkal,
  • és a Dél-dunántúli régió 3,26 százalékkal.

Sereghajtóként a két legfejletlenebb Kelet-magyarországi régió zárja a sort:

  • a Dél-alföldi régió 2,59 százalékkal,
  • és az Észak-magyarországi régió: 2,17 százalékkal.

A szektor teljesítményét a most kezdődő 2017-es évben alapvetően az befolyásolhatja, hogy a piaci szereplők által prognosztizált kedvező változások valóban bekövetkeznek e. A KSH adatai szerint, a kiadott építési engedélyek alapján, jelentős mennyiségű új lakás épül az idén.

Az Airbnb piaca telitetté vált

A használt lakások eladásának volumenét elsősorban a fővárosban és a megyeszékhelyeken jelentősen befolyásolhatja, hogy az elmúlt években népszerű Airbnb piaca telítetté vált, ami visszaveheti a befektetési célú lakásvásárlásokat a közeljövőben.

Ugyanakkor a lakáshitelezés újbóli beindulása újabb fizetőképes keresletet indukálhat, amely kedvező hatással lehet az ingatlanközvetítők gazdasági teljesítményére – írja elemzésében az Opten céginformációs szolgálat projektmenedzsere.