Drágult és nőtt az euróövezet

gyengül a forint, illusztráció, euró, deviza
Illusztráció.
Vágólapra másolva!
Az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat előzetes adatai szerint januárban 1,8 százalékra ment fel az infláció az euróövezetben a decemberi 1,1 százalékról. Viszont gyorsult a gazdasági növekedés az Európai Unió egészében és az euróövezetben is a tavalyi év utolsó negyedében.
Vágólapra másolva!

Az áremelkedéshez a legnagyobb mértékben az energiaárak járultak hozzá 8,1 százalékos éves emelkedéssel a decemberi 2,6 százalék után. A nem energiaipari tőkejavak ára 0,5 százalékkal emelkedett januárban a decemberi 0,3 százalék után. A szolgáltatások ára 1,2 százalékkal ment feljebb a decemberi 1,3 százalék után.

Nőtt a gazdaság

A szezonálisan kiigazított adatok szerint az euróövezetben 0,5 százalékkal, az Európai Unióban pedig 0,6 százalékkal bővült a hazai össztermék (GDP) az előző negyedévhez képest a december 31-én végződött három hónapban.

A harmadik negyedévben az euróövezetben még 0,4 százalékkal, az unióban pedig 0,5 százalékkal nőtt a gazdaság negyedéves összevetésben.

Az előző év azonos időszakához képest

a tavalyi utolsó negyedévben, ugyanannyival, mint a július-szeptemberi időszakban.

Az elemzők egy kicsit más számokra voksoltak Forrás: MTI/Kovács Attila

Elemzők kicsit gyengébb eredményre számítottak az euróövezet esetében, negyedéves szinten 0,4 százalékos, éves összehasonlításban pedig 1,7 százalékos növekedést vártak október-decemberről.

A tavalyi év egészét tekintve az euróövezetben 1,7 százalékkal, az Európai Unióban pedig 1,9 százalékkal gyarapodott a GDP.