Be kell zárni a baromfikat

Újra itt a madárinfluenza! 170 ezer állatot kellett leölni egy brit farmon
Vágólapra másolva!
Az országos főállatorvos elrendelte, hogy Magyarország egész területén zárt térben kell tartani a baromfikat, hogy így csökkentsék a madárinfluenza-fertőzés esélyét. 
Vágólapra másolva!

Az intézkedést az indokolta, hogy

11 megyében és Budapesten összesen 83 vadmadárban mutatták ki a madárinfluenza vírusát,

valamint, hogy két hete – valószínűsíthetően vadmadártól eredő fertőződés miatt – Győr-Moson-Sopron és Veszprém megyében is megjelent a betegség – közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) a honlapján csütörtökön. A tájékoztatás szerint az előírással "tovább csökkentik az állományok vadon élő madarakkal történő érintkezésének lehetőségét".

A járvány kezdete óta mintegy 3 millió baromfit kellett leölni, az ebből származó közvetlen kár körülbelül 3,5 milliárd forintra tehető.

Az állategészségügyi hatóság haladéktalanul megtesz minden szükséges intézkedést. Ezzel párhuzamosan, a jogerős határozatok alapján, a járványvédelmi intézkedésekből eredő közvetlen károk miatt járó 100 százalékos állami kártalanítás kifizetése is zajlik, eddig 45 gazdálkodónak mintegy 1,16 milliárd forintot fizettek ki – írták.

Újra itt a madárinfluenza Forrás: AFP

Kulcsfontosságú, hogy az állattartók szigorúan betartsák az általános járványvédelmi szabályokat, és jelezzék az állatorvosuknak vagy az állategészségügyi hatóságnak, ha állataikon bármilyen betegségre utaló tünetet észlelnek.