Nemzetközi piacokra kerül a magyar környezetbarát technológia

Vágólapra másolva!
Az AquaJet az elhasznált gumiabroncsokat hasznosítja újra környezetbarát technológiával. A termelékenységét a duplájára növelte, így hartai üzeme már alkalmas a nagyobb volumenű megrendelések teljesítésére is.
Vágólapra másolva!

Az AquaJet felújította a gépsorokat és beüzemelt egy új gyártósort is, így

az évi 380 tonnáról 770 tonnára növelte gyártókapacitását.

Már többféle méretű gumiabroncsot is képes feldolgozni, mint eddig, ráadásul 25 százalékkal alacsonyabb fajlagos energiaráfordítással. A cég magyar tulajdonú, célja a nemzetközi piacszerzés.

Nemcsak az újrahasznosított gumiport, hanem a technológiát is értékesíteni fogják a piacon.

Kostyál Gábor, az AquaJet Zrt. alapító elnöke azt mondta: "Előrehaladott tárgyalásokat folytatunk a nagy nemzetközi gumiabroncs gyártók európai képviselőivel, és nagy várakozásokkal tekintünk a 2017-es évre, amely megújulást hoz majd az abroncsfeldolgozás területén."

Palotás László, gumiipari szakértő, a Magyar Gumigyártók Szövetségének alapítója, pedig azt mondta a technológiáról:

Az eljárás alapja a speciális ultra-nagynyomású vízsugaras őrlési módszer, amivel kinyerik a különböző típusú gumikat a járműabroncsból.

Így igen nagy tisztaságú, kémiailag aktív, fémmentes, 400 mikron alatti átmérőjű részecskékből álló gumiport kapnak.

Ez a gumipor pedig kiválóan hasznosítható a gumi-, gumiabroncs-, építő- és műanyagipar területén, valamint alapanyag helyettesítőként is használható.

A technológia 2016-ban nyerte el a "Környezeti teljesítmény" díjat Hannoverben, a Tire Technology Expo 2016 rendezvényen. Ez a világ legjelentősebb, abroncsok gyártásával foglalkozó kiállítása és konferenciája.

Az eljárás már többször is kapott elismerést,

a legjelentősebb a 2008-ban a franciaországi POLLUTEC nemzetközi környezetvédelmi szakkiállításon nyert díj.

Az "Ultra-nagynyomású vízsugaras őrlőüzem technológiai fejlesztése" nevű projektet a Norvég Alap Zöld Ipari Innováció Programja keretében valósították meg. Az alapból 412 millió forint nem visszatérítendő támogatást kapott a cég, a fejlesztés költsége közel 750 millió forint volt.