Meglovagolja az ingatlanbummot a svéd bútoráruház

2017.02.15. 11:10

Tesztjelleggel hamarosan startol az Ikea webáruháza, májusban pedig megnyit a harmadik egység, Soroksáron. A svéd cég biztosra megy, legalábbis tavalyi eredményei alapján.

Nem bízott semmit a véletlenre az Ikea, amikor hosszas előkészületek után 2015-ben elkezdte felhúzni harmadik áruházát. A soroksári egység az idén májusban nyílik, az ikonikus betűket a minap rakták ki a homlokzatra - derült ki a cég 2016-os évet záró sajtótájékoztatóján.

A biztos siker érdekében nem próbálkozott a svéd vállalat vidéki helyszínekkel. Ahogyan az ingatlanpiac is leginkább a fővárosban lódult meg, ugyanez igaz a bútorbizniszre is, amely inkább Budapesten és környékén mutat élénkülést.

A kockázat kerülést jól mutatja, hogy tavaly 14,5 százalékos forgalombővülést ért el a két már működő áruházával: a budaörsi és az Örs vezér téri egység ötmillió vendéget fogadott, közülük hárommillió vásárló került ki. Nagy önfegyelmet tanúsított ezek szerint kétmillió látogató, hiszen a labirintusszerű áruházból elég nehéz anélkül távozni, hogy legalább a gyerek ne kapjon valami plüssállatot. A vásárlók átlagosan 16,7 ezer forintot költöttek.

Áruházat szeretnél? Szereld össze!

Fotó: Mudra László - Origo

A társaságnak a 2016-os üzleti évében – ez eltérően a naptári évtől szeptembertől-szeptemberig tart – 53,8 milliárd forintos bevétele volt. Az idei évet azonban nemcsak azért lesz nehéz összevetni a tavalyival, mert tavasszal már három helyen lehet Klippan kanapét venni, hanem mert beindul a webáruház is. Ezzel azok is vagyonokat költhetnek a svéd hálózatnál, akiket esetleg eddig elriasztottak a rohangáló gyerekek és a labirintusszerű útvonal.

Egyelőre tesztidőszakban működik majd a rendszer, ami azt jelenti, hogy februárban már lehet neten rendelni, de az összekészített áruért még el kell menni Budaörsre. A házhozszállítás várhatóan nyártól működik majd, ekkortól akár Vásárosnaményból is be lehet rendezni egy komplett konyhát. Persze azt nem árt majd megnézni, hogy mennyiért hozzák majd ki a több száz kilónyi lapra szerelt bútort.