Először drágább a bitcoin az aranynál

bitcoin
Bitcoin-medálok
Vágólapra másolva!
Fordulóponthoz érkezett a virtuális pénz, először jegyzik drágábban, mint egy uncia aranyat. A bitcoin árfolyama már korábban is közel járt a színesfémhez, de a digitális fizetőeszköz 2017-es szárnyalása törte át végleg a határt.
Vágólapra másolva!

A bitcoin árfolyama 33 százalékkal emelkedett 2017-ben, csütörtökön a nemzetektől független fizetőeszközt 1267 dolláros árfolyamon jegyezték.

Ez azt jelenti, hogy egy bitcoin először ér többet, mint egy uncia (31 gramm) arany, amelynek a csütörtöki záróárfolyama 1233 dollár volt.

A bitcoin árfolyama egy év alatt 200 százalékkal nőtt. Ez leginkább annak köszönhető, hogy Kínában egyre többen választják a virtuális pénzt,

hiszen így próbálják jövedelmüket kimenekíteni az országból.

Bitcoin-medálok Forrás: AFP/Karen Bleier

Miután idén januárban a kínai hatóságok sikertelenül próbálták meg leállítani a bitcoin kereskedelmet, az árfolyam kilőtt.

A 2009-ben bevezetett fizetőeszköz 2013-ban már közel járt ahhoz, hogy megelőzze az arany árfolyamát, ekkor lépte át a bitcoin először az 1000 dolláros határt.

A csütörtöki 1267 dolláros záróárfolyam rekordot jelent a fizetőeszköz történetében.