4,7 százalékkal nőtt a boltok forgalma

vasárnapi zárva tartás, kiskereskedelem
Sebtiben módosított nyitva tartás – a kereskedők úgy pótolják a jövedelem-kiesést, ahogy tudják
Vágólapra másolva!
Januárban a kiskereskedelmi üzletek forgalma 4,7, naptárhatástól emelkedett az eegy évvel ezelőtti adatokhoz képest - jelentette az első becslés alapján a Központi Statisztikai Hivatal.
Vágólapra másolva!

Az adat a forgalom növekedését mutatja a tavaly decemberi 3,3 százalékos emelkedés után.

Sebtiben módosított nyitva tartás – a kereskedők úgy pótolják a jövedelem-kiesést, ahogy tudják Forrás: Origo

Az élelmiszer- és élelmiszer jellegű vegyes kiskereskedelmi üzletekben 3,2, a nem élelmiszer-kiskereskedelmi üzletekben 3,7, az üzemanyag-kiskereskedelemben 6,4 százalékkal emelkedett az értékesítés összege.
A növekedés 43 hónapja, 2013. közepétől megszakítás nélkül tart.

Ürmössy Gergely, az Erste Bank vezető makrogazdasági elemzője a forgalom bővülése kapcsán kiemelte: összességében bíztató az év első hónapjában látott teljesítmény, azonban ennél többre lesz szükség ahhoz a következő hónapokban, hogy a magyar gazdaság növekedési üteme magasabb fokozatba kapcsoljon. A bank várakozása szerint idén 3,4 százalékkal nőhet a GDP, aminek gerincét a háztartások növekvő fogyasztása adhatja. A kereslet-vezérelt növekedés a fogyasztói árakra is hatással lesz, amelyek gyorsabban fognak emelkedni idén. Az elemző szerint 2,5 százalékos lehet az infláció idén.

Virovácz Péter, az ING Bank vezető elemzője szerint lehetséges, hogy az áruk helyett a szolgáltatásokon lesz a hangsúly a GDP-ben. Meglepőnek nevezte, hogy az üzemanyag-kiskereskedelemben 6,4 százalékkal emelkedett az értékesítés, mivel az árak jelentősen emelkedtek januárban.