Tovább emelkedik az infláció

benzin, gázolaj, üzemanyag
Képünk illusztráció
Vágólapra másolva!
Februárban a fogyasztói árak átlagosan 2,9 százalékkal magasabbak voltak, mint egy évvel korábban. Az előző hónaphoz képest 0,4 százalékos volt az emelkedés, amely leginkább az üzemanyagárak drágulásának köszönhető.
Vágólapra másolva!

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) szerdán közzétette a februárra vonatkozó inflációs adatokat. Az előző év februárjához viszonyítva a fogyasztói árak átlagosan 2,9 százalékkal emelkedtek.

Legutóbb 2013 januárjában volt ennél gyorsabb az árak emelkedése,

akkor 3,7 százalékos volt az infláció.

Az infláció megugrása leginkább az üzemanyagárak drágulásának köszönhető. Forrás: AFP/Wakil Kohsar

Drágultak az élelmiszerek (1,9 százalék), a szeszes italok és dohányáruk (2,8 százalék), valamint a szolgáltatások (1,5 százalék) és a ruházkodási cikkek (0,6 százalék) is.

Leginkább az üzemanyag ára emelkedett, 19,9 százalékkal volt idén februárban drágább, mint tavaly ilyenkor.

Jelentősen csökkent a baromfihús (17,4 százalék) és a tojás ára (7,2 százalék), de a tartós fogyasztási cikkek is 0,4 százalékkal olcsóbbak lettek.

Az előző hónaphoz képest

0,4 százalékos emelkedés volt tapasztalható a fogyasztói árakban.

A Takarékbank elemzője szerint most az év elején számos ellentétes hatás befolyásolja az infláció alakulását.

Egyes áruk, szolgáltatások célzott áfa csökkentése (baromfihús, tojás, nyerstej, internet, vendéglátás) lefelé, míg bázishatások, az üzemanyagárak, és a növekvő belső kereslet, valamint a bérköltségek növekedése felfelé húzhatják az inflációt,

a bérköltségek növekedését azonban a bérterhek csökkentése némileg ellensúlyozza.

Az üzemanyagárak tavaly február-márciusi mélypontjának bázishatása miatt márciusra az infláció 3 százalék közelében maradhat. Innen az üzemanyagárak tavaly április-májusi drágulásának bázishatása, valamint az üzemanyagok jövedéki adójának valószínű csökkentése miatt az infláció „visszaszelídül" 2,2-2,5 százalék közelébe. Így idén éves átlagban 2,4%-os inflációra számíthatunk.