Nagy újítások lesznek a postánál

átadás ÉPÜLET HASZNÁLATI TÁRGY kézbesítő kézbesítőterem levél posta rendez TÁRGY
Budapest, 2013. szeptember 25. Kézbesítők a járásokba érkező leveleket kézbesítési sorrendbe rendezik az ország legnagyobb forgalmú postájának a kézbesítőtermében, a VI. kerületi Teréz körúti 62-es postán 2013. szeptember 25-én. Ezen a napon ünnepélyes keretek között átadták a Budapest 62-es posta felújított ügyfélterét. MTI Fotó: Máthé Zoltán
Vágólapra másolva!
A feladástól az átvételig követhetők lesznek a könyvelt levelek, megszűnik a papíralapú tértivevény, a küldeményeket, leveleket átvevők pedig elektronikus eszközökön írnak majd alá – egyebek mellett ilyen újítások vannak a Magyar Posta fejlesztési projektjében.
Vágólapra másolva!

A jövő év második felétől digitális felületen lehet nyomon követni a könyvelt postai leveleket. A Magyar Posta által vezetett konzorcium egy olyan rendszert fejleszt, amelyben a feladók a posta weboldalán vagy a mobilalkalmazásában a feladástól az átvételig láthatják a levél útját.

Aláírás elektronikus eszközökön

A jövőben az ügyfelek a személyes kézbesítésű levelek átvételekor nem papíralapon, hanem elektronikus eszközökön írnak alá. Mintegy 8000 kézbesítőt olyan készülékkel látnak el, amellyel a kézbesítést rögtön egy digitális adatbázisba tudják rögzíteni az átvevő aláírásának képével együtt.

Az interneten vagy mobilalkalmazásban lehet követni a könyvelt levelek útját Forrás: MTI/Máthé Zoltán

A postákat is felszerelik digitális aláírópadokkal, ha valaki nem otthon veszi át a levelet. A sok levelet kézbesítő postások mobilnyomtatókat kapnak, hogy az értesítőket ne kézzel kelljen megírniuk. A fejlesztés egyik fontos eleme az lesz, hogy

megszűnik a papíralapú tértivevény,

helyette elektronikus visszaigazolást kapnak a tértivevényes levelet vagy hivatalos iratot feladók. Emellett arra is lesz lehetőség, hogy az azonosítás során kihasználják az e-személyik digitális funkcióit.

A küldeménykövető rendszerben a belföldi és bejövő nemzetközi ajánlott, tértivevényes leveleket, valamint a hivatalos iratokat lehet majd nyomon követni.

A posta bevezet egy új levélterméket is, a regisztrált közönséges küldeményt.

Bár ezeket a leveleket nem kell személyesen átvenni, ha a feladó elektronikusan megadta az adatokat, megtudhatja, mikor lett a postaládába dobva a levele.

Jövő nyárra fejezik be

Illés Zoltán, a Magyar Posta Zrt. elnök-vezérigazgatója azt mondta, céljuk az ügyfelek elégedettségének növelése. A küldeménykövető projekt fejlesztésével megtörténik a digitális átállás, a szolgáltatás pedig gyorsabb, hatékonyabb és olcsóbb lesz.

A Hivatal küldeménykövető című kiemelt projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap és a hazai költségvetés társfinanszírozásával valósul meg

2,4 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásból.

A posta saját forrásból további 1,9 milliárd forintot fordít a projektre, amely várhatóan 2018. június végén fejeződik be.

Bártfai-Mager Andrea, a postaügyért és a nemzeti pénzügyi szolgáltatásokért felelős kormánybiztos, Csepreghy Nándor, a Miniszterelnökség parlamenti államtitkára és Illés Zoltán, a Magyar Posta Zrt. elnök-vezérigazgatója Fotó: Csanádi Márton - Origo

Bártfai-Mager Andrea, a postaügyért és a nemzeti pénzügyi szolgáltatásokért felelős kormánybiztos arról beszélt, hogy az elmúlt években a digitalizáció és az e-kereskedelem növekedése jelentősen megváltoztatta a piacot.

A posta stratégiai célja, hogy a megnövekedett forgalmat éves szinten és éven belül is – például húsvétkor, karácsonykor – minél hatékonyabban kezelje, valamint megőrizze piacvezető szerepét. Ehhez járul hozzá a mostani projekt.

A kormánybiztos hozzátette, a munkaerőhiány miatt béremelésre van szükség. Ennek érdekében az állami vállalatoknál – így a Magyar Postánál is – átlagosan 30 százalékkal emelkednek a bérek 2019-ig, ami stabil életpályát biztosít a dolgozóknak.

Fotó: Csanádi Márton - Origo

Állami cég is lehet versenyképes

Csepreghy Nándor, a Miniszterelnökség parlamenti államtitkára azt mondta, a kormány bürokráciacsökkentési programjának egyik eleme, hogy

az állami vállalatok hogyan tudják felvenni a versenyt a piaci cégekkel a szolgáltató szektorban.

„A Magyar Posta a példája annak, hogy egy állami cég nem feltétlenül egy piacképtelen, a versenyt teljesen figyelmen kívül hagyó, veszteséget termelő vállalkozás" – jelentette ki az államtitkár. A magyar állam egészéről azt mondta, egyelőre nem versenyképes, de erősödik ebben a tekintetben is, és ehhez ilyen projektekre van szükség, mint a küldeménykövető rendszer.